A Foxconn felvásárolta a Sharpot (Frissítve)

1. Oldal

Több mint egy hónapja a Sharp már bejelentette, hogy elfogadta a Foxconn felvásárlási ajánlatát, de csak most született meg a végső megállapodás, miszerint a tajvani cég a korábbiaknál olcsóbban szerzi meg a japán vállalt 66%-át.


Frissítés:

A több mint 100 éve alapított és az első japán TV képernyőket is gyártó Sharp az utóbbi évek koreai és kínai márkákkal szembeni versenyében komoly veszteségeket elszenvedve nehéz pénzügyi helyzetbe került. A világ legnagyobb szerződéses elektronikai gyártója – többek között az Apple iPhone, a Microsoft Xbox és a Sony PlayStation összeszerelője – a tajvani Foxconn (vagy Hon Hai) a mai ügylettel házon belül adhat majd el termékeket a Sharp márkaneve alatt.

A Foxconn így hozzájut a Sharp képernyőgyártó kapacitásaihoz és szaktudásához is. A Sharp rendelkezik a világ egyik legfejlettebb LCD display gyártásával, benne egy 10. generációs üzemmel, ami a világ legnagyobb (akár 2,5 m képátlónál is nagyobb) LCD képernyőinek tömeggyártására is képes. A Sharp nemcsak a saját TV-ihez szállított LCD paneleket, de más cégek így az Apple számára is. A Sharp az OLED technológia kutatásában is részt vesz.

A Hon Hai már 2012 óta rendelkezik érdekeltséggel a Sharpban. A Sharp február 24-i bejelentése a Foxconn megállapodásról korainak bizonyult, és egy hónapba telt mire a két cég az utolsó részleteket is tisztázta. A végső megállapodás szerint a Foxconn a korábban kommunikált 700 milliárd jen (kb. 1.725 milliárd Ft) helyett 398 milliárd jen (kb. 980 milliárd Ft) ellenében szerzi meg a Sharp ellenőrző 66 %-os részesedését. 2012-ben még ennek több mint hatszorosát kellett volna fizetnie ezért az üzletrészért.

Még tisztázatlan mi lesz a Sharp márka sorsa. A Foxconn a képernyőgyártás saját tevékenységébe integrálása mellett úgy tűnik Sharp márkájú elektronikai termékeket is kínálhat a jövőben.

2016. február 27.:

A Sharp csütörtökön tette közzé igazgatótanácsa hozzájárulását, hogy a tajvani Foxconn és annak anyavállalata a Hon Hai Precision Industry valamint egy további cég újonnan kibocsátott részvények jövőbeli megvásárlásával megszerezheti a nagy múltú japán cég 65,9 százalékát. Az Apple iPhone készülékek összeszerelőjeként is ismert Foxconn azonban a Sharp pénzügyi jövőjével kapcsolatos aggályok és a megállapodás tartalmi részleteinek tisztázása miatt egyelőre nem írt alá azt, de reméli, hogy végül sikeresen zárul az ügylet.

Sharp felvásárlás.jpg
Ha az ügylet tényleg létrejön, akkor ez lesz a legnagyobb akvizíció, melyben egy japán cég egy külföldi vevő kezébe kerül. A Sharp azt is nyilvánosságra hozta, hogy visszautasította az államilag támogatott Innovation Network Corp (INCJ) ajánlatát, amely a cég feldarabolását javasolta és azt, hogy annak képernyő üzletágát a Japan Display integrálja, ami az INCJ, a Sony, a Toshiba és a Hitachi vegyesvállalata.

A Foxconn befektetésének egyik valószínűsíthető célja a Sharp OLED képernyőket előállító szegmense, aminek kutatás-fejlesztése és a gyártás felfuttatása egyaránt fontos lehet a tajvani összeszerelő cég számára. Ilyen képernyők kerülhetnének ugyanis az eljövendő iPhone készülékekbe, és azokat így saját forrásból szerezhetné be a Foxconn, nem az Apple konkurensének számító Samsung vagy LG képernyőgyártóitól.

A Sharp korábban az LCD TV-k meghatározó újítója és fontos piaci szereplője volt, de mára az amerikai TV piacon helyét a Hisense vette át és Európából is kivonult.

Kapcsolódó linkek:

A Japan Display is OLED kijelző gyártásba kezd 2018-ban
A Sharp kilép az amerikai TV piacról, helyét a Hisense veszi át
A Sharp kivonul Európából, márkaneve egy szlovák cégé
Tajvani cégcsoport szerez részesedést a Sharpban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .