A héten indul a világ első 8K tévécsatornája Japánban

December 1-jén indul az NHK BS8K, a világ első 8K tévécsatornája, melyen a NASA földről készült videói, koncertfelvételek és sok más tévé- és természetfilm mellett a 2001 – Űrodüsszeia lesznek láthatóak.


A japán közszolgálati TV már évek óta azon dolgozik, hogy a 2020-as tokiói olimpiát 8K Super Hi-Vision kép- és hangrendszerben sugározza majd. Az NHK sajtóközleményben jelentette be, hogy a sporteseményre készülve elindítja a BS8K elnevezésű tévécsatornát, mely naponta 12 órás műsort sugároz majd. Az indulás napján, december 1-én a NASA által a Nemzetközi Űrállomásról készült 8K felbontású földről készült felvételei, valamint Stanley Kubrick 2001 – Űrodüsszeia című alkotásának 70 mm-es filmnegatívjáról a Warner Bros. által restaurált 8K változata kerülnek műsorra.

További 8K felbontású műsorként a világ három vezető szimfonikus zenekarának – köztük a Bécsi Filharmonikusok – koncertfelvételei, a Louvre és Hokusai Katsushika japán képzőművész világszerte híres műalkotásairól készült felvételek, élő szumó birkózás, természet- és dokumentumfilmek, mint a Tutanhamon kincsei, valamint TV-drámák lesznek láthatóak. 2019 márciusában a csatorna leadja majd a szintén 70 mm-es filmszalagra forgatott My Fair Lady című filmklasszikus helyreállított 8 K verzióját.

Az NHK BS8K tévécsatorna elindítása fontos mérföldkő, de hétköznapi nézők még nem élvezhetik annak műsorait a nappalijukban, mert még nem kaphatóak hozzá kompatibilis TV-k illetve vetítők. Az első megvehető Sharp 8K monitor és Samsung 8K TV-k vagy a JVC 8K „e-shift” házimozi vetítője nem képesek kezelni az NHK 8K/60Hz-es képsebességű videoformátumát, amit ráadásul a jövőben 8K/120Hz HDR-re terveznek javítani. Hiányoznak még a teljes HDMI 2.1 specifikációt teljesítő 8K projektorok és TV-k, arról nem is beszélve, hogy a 8K felbontáshoz az utóbbiakból olyan óriási képernyőjű készülékekre lenne szükség, ami nem igazán fér el egy átlagos nappaliban,

Hosszú ideig tarthat még a 8K tartalmak tömegese megjelenése is, hiszen a régebbi mozifilmek közül csak az eredetileg 70 mm-es negatívra forgatottakból lehet 8K felbontású átdolgozást készíteni, és új digitális kamerákra és produkciós berendezések és eszközökre van szükség az újonnan gyártott tartalmak előállításához. Az egyelőre még csekély számú YouTube által már támogatott 8K videó is az eszközök hiányát igazolja.

Az NHK BS8K csatorna a 22.2 csatornás audiót is támogatja, de persze nem minden tartalom lesz elérhető ebben a formátumban. A 2001 – Űrodüsszeia 8K felbontású és nem is HDR változata csak 5.1-es térhangzással rendelkezik, míg a Bécsi Filharmonikusok koncertfelvételei HDR képminőséggel és 22.2 csatornás hanggal kerülnek adásba.

Idővel persze egyre több 8K tartalom lesz elérhető, és nyilván lesznek tehetős fogyasztók, akik meg tudnak majd venni és el is tudnak helyezni otthonukban óriási méretű TV-ket, amelyekkel láthatóvá válnak a sokkal nagyobb felbontás részletei, de nehéz megjósolni, hogy mindez milyen ütemben zajlik majd le.

Az NHK sokat fektetett a korábban „Super Hi-Vision” elnevezéssel illetett 8K technológia fejlesztésébe, amiről sok minden megtudható a nhk.or.jp/8k weboldalon.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .