Akár egy évet is csúszhat a digitális átállás

1. Oldal

A digitális átállást felügyelő ötpárti Bizottság már el is készítette a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvény, valamint a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot.


digitalis_TV.jpgMiután a digitális átállást felügyelő parlamenti Bizottság leállította az eredetileg 2007. október 31-én kiírni tervezett digitális televízió műsorszóró hálózat üzemeltetési jogára vonatkozó pályázatot (röviden a multiplex pályázatot), viszonylag rövid időn belül megállapodott az öt párt és elkészítette, s be is nyújtotta a megfelelő törvénymódosításokat.

A törvényjavaslat a rádióműsorok műsorterjesztésének digitális átállása tekintetében is céldátumot (2014. december 31.) javasol megállapítani, bár ezt az Európai Unió a rádiózásnál nem jelöl ki, mint a televíziózásnál (2011. december 31.). Feltételül ugyanakkor azt szabja a megjelölt időpontig a lakosság legalább 94 %-át elérje a digitális rádió műsorszórási szolgáltatáson keresztül a közszolgálati műsorszolgáltatás és a lakosság legalább 75%-a rendelkezzen a digitális műsorszolgáltatás vételére alkalmas készülékkel.

A multiplex pályázati kiírási dokumentációjával kapcsolatos észrevételek alapján, a korábban kialakított 12 hónapos simulcast (egyidejű analóg és digitális műsorsugárzás) elv szerint harmonizálja a törvénymódosítás a kereskedelmi televíziók digitális átállását is. Az új szabályozás lehetővé teszi, hogy az országban mindenhol ugyanannyi idő (12 hónap) álljon rendelkezésre a lakosság számára a kereskedelmi televíziók digitális műsorszórására való átállására. Az előző szabályozás a már kiépített körzetekben (pl. Budapest) hosszabb, míg a valószínűleg később kiépülő körzetek (pl . Észak- és Kelet-Magyarország) esetében csak néhány hónapot tett volna lehetővé a lakosság átállására. Az új szabályozással a kiépítés ütemének megfelelően harmonizált átállási időszakra nyílik lehetőség. A javaslat a kereskedelmi televíziók átállási végdátumaként a 2011. június 31-ét jelöli meg.

A törvényjavaslat szerint a multiplex pályázatot a parlamenti Bizottságnak a pályázati kiírási dokumentáció jóváhagyását tartalmazó állásfoglalása meghozatalától számított 30 napon belül, de legkésőbb 2008. december 31-ig írja ki. Ez azt jelenti, hogy az eddigi menetrendhez képest akár egy évet is csúszhat a digitális átállás, bár a végdátum kötött.

Kapcsolódó linkek:

Miért késik a digitális televíziók multiplexeinek pályáztatása?
Valami megmozdult a digitális átállás ügyében
Több tucat új országos televízió- és rádióadó létesülhet Magyarországon
Mi a helyzet a hazai digitális földfelszíni műsorsugárzással

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .