Az EU véget akar vetni az online videók földrajzi blokkolásának

1. Oldal

Az Európai Bizottság a tervezett európai digitális egységes piac részeként felszámolná az online tartalmak abszurd és ódivatú földrajzi blokkolását.
„Ez a tartalom nem érhető el az Ön országában” olvashatjuk, ha földrajzilag blokkolt filmet, zenét vagy más műsort szeretnénk az interneten át élvezni. Európában ma még az internet előtti szabályok és körülmények alapján szabályozzák a filmek, tévéműsorok, zenék és egyéb tartalmak szerzői jogait, amit sok esetben országonként értékesítenek. Ennek pedig nem sok értelme van, amikor az interneten az információ szabadon és gyorsan áramolhat az országok között.

Blokkolas_EU.jpg
„A fogyasztók és a vállalatok digitálisan röghöz kötöttek Európában. Nem választhatnak vagy mozoghatnak szabadon. A 21. században ez abszurd” mondta az Európai Bizottság alelnöke Andrus Ansip egy sajtótájékoztatón, majd hozzátette: „De mélyen a szívemben, azt szeretném mondani, én utálom földrajzi blokkolást. Azt gondolom, ez divatjamúlt”.

Az Európai Bizottsága tehát határozottan ellenzi az úgynevezett földrajzi blokkolás gyakorlatát, amely megakadályozza, hogy online szolgáltatások elérhetővé tegyék tartalmaikat egy adott országon kívül a többi országban is. Azok, akik ki akarják kerülni földrajzi blokkolást, ma olyan eszközöket kénytelenek használni, mint például az Unotelly vagy az Unblock US, de a Bizottság úgy véli, hogy ezekre nem lenne szükség.

A bizottsági kezdeményezés egy nagyobb terv része, amelynek célja a szerzői jogi törvények modernizálása, hogy az európai polgárok számára megkönnyítsék műalkotásokhoz, a kultúrához és a szórakozáshoz való online hozzáférést. Néhány kivétel lesz csak megengedett, például, ha egy ország helyi törvényeket életbe léptetve tiltja a szerencsejátékot, mint hazánkban is (amit persze könnyű kijátszani, mind felhasználói, mind szolgáltatói oldalról).

A múlthéten nagyvonalakban bejelentett terv szerint, az Európai Bizottság egyszerűsíti a fizikai termékek határokon átnyúló vásárlását is. Jelenleg csak a vállalkozások 7%-a szállít más országokban, de a Bizottság úgy véli, hogy ez az arány könnyen lehetne akár 50%, ha a határok kinyílnának és a szállítási költségek is csökkennének. A Bizottság a hozzáadott értékadó, azaz az ÁFA rendszerét is modernizálja majd.

Nem lesz azonban könnyű dolga az Európai Bizottságnak, mert az egyes országok politikai küzdelmet folytatnak különböző érdekeik védelmében. A miniszterek nemrég szavazták meg, hogy maradjanak a roaming díjak 2018-ig, amit Ansip „viccnek” nevezett. Ugyanezek a miniszterek gyengébb netsemlegességi szabályokat javasoltak, ami lehetővé tenné néhány vállalatnak, hogy fizessen az elsőbbséget élvező internetes forgalomért.

Helyi tartalomszolgáltatók persze örülnének, ha maradna a földrajzi blokkolás gyakorlata, hogy ne kelljen versenyezniük más országok vállalkozásaival, a nemzetközi cégek, mint a Netflix viszont eltörölnék azt. A Netflix már számos alkalommal kinyilvánította, hogy szélesebb körű, több országra kiterjedő videó jogokat akar, és saját kezébe véve az ügyet összes saját tévésorozatát egyszerre teszi elérhetővé minden országban, ahol működik. A következő lépés, hogy ugyanezt teszi majd a mozifilmekkel is, így átlépve a mozi-forgalmazás számára fenntartott időszakon.

Az Európai Bizottság és Andrus Ansip május 6-án fogja bejelenteni az „európai egységes digitális piac” tervének konkrét részleteit. „Sziszifuszi munka lesz. Ambiciózusnak kell lennünk, különben Európa még sok évet várhat arra, hogy az alapvető digitális szabadságot élvezhesse”, mondta Ansip.

Kapcsolódó linkek:

A Netflix vezére szerint 2030-ra vége a TV műsorterjesztésnek
Amazon: felár nélkül lesz elérhető a 4K Ultra HD tartalom
A Netflix jelentős bővülést tervez 2015-ben
A világ majd ötöde kész online 4K tartalmak fogadására
A világ első Ultra HD élő online közvetítése a Bécsi Operából

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .