Az LCD triumvirátus

A DLP-s házi-mozi vetítők fenyegető térhódítása felrázta az LCD technológiát alkalmazó gyártókat, akik alig egy év alatt műszakilag utolérték, és vetítőik kedvező árát tekintve meg is előzték a vetélytársat.


Ha volt vetítő, amelyre remegve várt a házi-mozi piac, az a Panasonic PT-AE700E2203 volt. Elődei is szép piaci sikereket értek el, s úgy tűnt, ennek fejlesztésében fog kicsúcsosodni a megszerzett többéves tapasztalat. Alighogy megérkezett azonnal lecsaptunk rá.

Ha volt vetítő, amelyre remegve várt a házi-mozi piac, az a Sanyo PLV-Z32271 volt. A PLV-Z1283 és PLV-Z21449 után és az előzetes beharangozót követően joggal gondolta mindenki, ez lesz az a vetítő, amelyik árban és tudásban a legnagyobb piaci sikereket aratja majd. Amint megérkeztek az első darabok, elhoztunk egyet.

Ha volt vetítő, amelyre remegve várt a házi-mozi piac, az mindenképp a Sony VPL-HS502208. Bár valamivel többet kell érte majd fizetni, mint az előző két példányért, de technikai paramétereit tekintve többet is ígér. Főleg kontrasztban. Nehezen jött be az első példány, és mi kapcsoltuk be idehaza először.

HS50-Z3-AE500.jpg
Nem maradt más hátra, mint jó alaposan megnézni, összehasonlítani őket. Szerencsére van egy megfelelően elsötétített, fényvisszaverődésektől mentes helyiségünk, remek vásznunk és egy kitűnő DVD lejátszónk rajta komponens videó és A HDMI kimenet. Beszereztünk egy kitűnő fénymérőt is (köszönjük a Testo (Magyarország) Kft. segítségét) és kollégánk előkapta méregdrága digitális fényképezőgépét is. Ez utóbbival addig-addig bütyköltünk, míg a fotó a valóságban látottakat tükrözte. Ezekből látható lesz néhány a cikkben.

 

A vetítők elhelyezése

Bár szoktunk, de most nem foglalkozunk a három modell külsejével. Egyrészt mindhárom tetszetős a maga módján, másrészt abban bízunk, hogy a leendő vásárlók olyan sötétben fogják használni ezeket, hogy amúgy sem látnak majd belőlük sokat.

Ennél fontosabb a vetítő rugalmas, valamilyen mértékű „játékteret” biztosító elhelyezése. Mindhárom gyártó kitett magáért ennek érdekében. Már egy ideje mondogatjuk, hogy a digitális trapézkorrekciót el kell felejteni, mert ez csökkenti a képmegjelenítés eredeti felbontását. Ha valaki nem tudja a vetítőt a vászon középére merőleges tengelyben elhelyezni, akkor ettől eltérhet az ábrán látható mértékben, és használhatja a lencsemozgatás (Lens-Shift) funkciót.

shift.jpg
A fenti ábra a gyártók által megadott adatok alapján készült és azt mutatja, hogy a vetítők lencsemozgató rendszerei egy 240×135 cm-es 16:9 arányú kép széleit (illetve sarkait) meddig képesek kitolni a „középálláshoz” képest. Ez a módszer nem jár együtt trapéztorzítással, feltéve, hogy a vászon síkja és a vetítő optikai tengelye merőleges egymásra. Az ábrán jól látható, hogy a PLV-Z3 és a VPL-HS50 szinte azonos mértékben, vagyis felfelé nagyjából egy teljes, oldalirányban pedig egy fél képet tudnak eltolni. A PT-AE700 alulmarad e tekintetben, de mint majd kiderül ő másban a bajnok.

lens-shift.jpg
Mint minden jóban, ebben is van valami rossz (vagy fordítva?) Volt szerencsénk fényerőt is mérni (ennek részleteit később) és tapasztaltuk, hogy amennyiben lencsemozgatással a határig toljuk a képet, úgy a lencsétől távolabbi képoldal jelentősen veszít fényerejéből (~20%), ami a sasszemű nézőnek akár zavaró is lehet. Javasolt tehát a lencsemozgatást nem a lehetőségei határáig kihasználni!

vetitav.jpg
Az elhelyezést könnyítő másik fontos tényező az optika látószög-, vagy képnagyítási-tartománya (ezt nevezik zoomnak). Egyes gyártók szeretik nagy látószögű lencsével szerelni vetítőiket, hogy azok is tudjanak nagy képet vetíteni, akik csak a vászonhoz közel tudják elhelyezni azt. (Ha belegondolunk van benne logika.) Mások szerint, nem jó közelről vetíteni, hiszen így a vetítő belekerülhet a látóterünkbe, a fényvisszaverődés a vászonról nem optimális, a nézők közelében lévő vetítő zajáról már nem is beszélve. Ha a nézők a vászontól a vetített képszélesség másfélszeres, kétszeres távolságában ülnek, akkor Sanyo PLV-Z3 és a Sony VPL-HS50 vagy csak előttük, vagy a fejünk fölött helyezhető el. A Panasonic PT-AE700 képnagyítási-tartománya viszont olyan nagy, hogy akár a nézők előtt egy kis asztalon, akár jóval mögöttük (a kép szélességének 2,8-szeresénél nem távolabb) a hátsó fali polcon is helyet kaphat, ami nagy előny, mert többek között nem kell mennyezeti szerelvény, egyszerűbb a kábelezés és kevésbé zavaró a vetítő keltette zaj. Az itt látható ábrán szintén egy 240×135 cm-es vászonméretnél láthatóak a képnagyítási-tartományok eltéréséből adódó elhelyezési különbség.

 

A kép közelről

Mindhárom vetítőről olvasható már portálunkon egy – egy ismertető cikk, melyekből sok hasznos információ megtudható, így további „termékismertetéssel” nem foglakozunk, hanem azonnal a vetített képek elemzésébe csapunk. Nem szokás közelről nézni a vetített képet, egy teszt során azonban célszerű, mert sok technológiai bravúr és kellemetlen képi jelenség csak így látható. Bár a Sanyo PLV-Z3 és a Panasonic PT-AE700 lelke – vagyis a 3 LCD panel – azonos (a Sony VPL-HS50-é saját fejlesztés), mindhárom képe különböző. A PT-AE700 képe lényegesen eltér a másik kettőtől, mert „Smooth Screen” technológiája kvázi összemossa a képelemeket, és ezért szinte alig látható az LCD vetítőkre oly jellemző, a pixeleket elválasztó sötét határvonalak alkotta „csirkeháló”.

holdak_kicsi.jpg
A VPL-HS50 képén azonnal feltűnik az erős a pixelezettség, ami azért is feltűnőbb, mert a Sony LCD paneljének pixelek közötti réstávolsága nagyobb, mint a másik két vetítőben alkalmazott LCD-jé. Bár ezeket a vetítőket nem hadászati irányító központok kijelzőinek céljára fejlesztették, azért 1280×720 pixel felbontásuk elegendő ahhoz, hogy egy 2,5 méter átlójú képen 3-4 méter távolságból nézve, már nem láthatjuk a képpontokat. Felmerül a kérdés, hogy akkor mi szükség van a PT-AE700 képét közelebbről nézve homogénebbé tevő, a pixelhatárokat összemosó technológiára? Bizony akadnak, akik hátrányként értékelik annak szubjektív „kevésbé részletgazdag” képét. Ez ízlés kérdése.

Az LCD vetítők esetében gyakran előfordul, hogy a három panel (külön a vörös, a zöld és a kék színekhez) pozícionálása nem tökéletes, így az egyes pixelek nincsenek pontos fedésben. Ezt hívják konvergencia hibának. Erre még gyakran „rájátszik” a bonyolult optikai rendszer (színbontó- és összegző prizmák, tükrök, lencsék) okozta torzítás is.


konvergencia_kicsi.jpg
A PLV-Z3 és a VPL-HS50 esetében szabad szemmel minimális a konvergencia hiba, a mi PT-AE700 tesztgépünk esetében viszont jelentős volt. Az ilyen mértékű elcsúszás az élességérzeten is ront, illetve a homogenitást, azaz egyenletességet is rontja. Vagyis teljesen fehér kép esetén a sarkok irányába elszíneződést tapasztalhatunk. Kisebb-nagyobb mértékben ezt mindhárom vetítőnél látni. A képen látható egyéb „mellészórások” inkább optikai eredetűek.

 

Kontraszt, fényerő

Méret legyen, valós színek, felbontás, kontraszt, meg egészség! – tartják a házi-mozi fanok, de mind közül a jó kontrasztarány az, ami leginkább megdobogtatja szívüket, így mi is külön fejezetet szántunk ennek. Amíg a fekete fényt nem találják fel, addig az egyetlen módszer a vetítők jó kontrasztarányának elérésére az a vetítőből a feketénél kilépő fények minél tökéletesebb zárása. Ebben javultak sokat a tesztünkben résztvevő LCD vetítők is.

A Sanyo PLV-Z3 és a Panasonic PT-AE700 2000:1, a Sony VPL-HS50 6000:1 kontrasztarány értékeket ígérnek specifikációik szerint. Ezek úgynevezett Full On/Off módszerrel mért eredmények, amik jól mutatnak ugyan papíron, de a valós használatban nem sok értelmük van. Mindegyik tesztmodellben működik úgynevezett írisz funkció, amit ha bekapcsolunk, akkor a vetítő kép-üzemmódjától függően – a PT-AE700 és a VPL-HS50 esetében pedig a kép világosságtartalmától függően dinamikusan is – szabályozza a vetítő által kibocsátott fénymennyiséget. A módszer remek és működik.

ANSI_chk_metodus_600.jpg
Mi az ANSI kontrasztarány mérési módszerhez hasonlóan mértünk. A kivetített 4×4-es fekete/fehér „sakktábla” 16 szegmensén – a vetítővászon felületén mértük a megvilágítást (jelen esetben Luxot). Az értékeket átlagoltuk és ebből képeztük a kontrasztarányt (ez a pirossal jelzett szám az ábrán). Mind a három vetítőnél két hasonló kép-üzemmódban is elvégeztük a méréseket, egyszer teljes lámpateljesítménynél a „natural /normál / standard”, másszor pedig a mozi használatra optimalizált alacsony lámpateljesítményű „pure cinema / cinema3 / cinema” alapbeállításokban.

kontraszt.jpg
Elemezgessük kicsit az eredményeket. Először is feltűnik, hogy bár az ideálisan sötétben vetített mozizáshoz, nincs szükség nagy fényerőre, a három vetítő közül a VPL-HS50 bánik a legfukarabbul ezzel. A PT-AE700 adagolja a legtöbb fényt, a PLV-Z3 valahol a kettő között van. Feltehetően fénytöbbletét szívesen odaadná a Panasonic egy kicsivel jobb kontrasztért cserébe, mert sajnos fénypompája sokkal jobban megvilágított feketéket is jelent. A Sony feketéjének alacsony megvilágítottsága mozi („cinema”) alapbeállításban egyértelműen a legjobb, ezt ránézésre is azonnal meg lehet állapítani. A Sanyo megint csak az arany középutat produkálja, és mivel a statikus mérőábránál a másik két vetítő dinamikus írisze nem működik, kiderül, hogy PLV-Z3 kép-üzemmódhoz fixen beállított írisze még jobb kontrasztot is produkál, mint a PT-AE700-é.

varos_nagyitva.jpg
A lényeg persze, nem a mérőábrán, hanem a valódi műsorképen mutatott kontraszt és árnyalatgazdagság. Erre példa a fenti kinagyított képrészlet, melyen egy esti, tehát alapvetően sötét városkép utcájának forgalma látható. Kicsit nehezen kivehető, de egy féklámpák vörös fényével megvilágított utcát látunk, melyen egy szembe jövő jármű fényszórója és az utcát szegélyező lámpák fénye világít. Mozgóképről lévén szó a látottakat a mozgás és a sötét árnyalatok szétválása és kontúrjai teszik egyáltalán értelmezhetővé. A PLV-Z3 képen a különböző sötétségi szintű vöröses árnyalatok valamelyest elkülönülnek és vannak kontúrok, de a reflektor és az utcalámpák nem elég fényesek, a jobb felső sarokban az a sárga indexfény szinte beleolvad az utca vörös hátterébe. A PT-AE700 képén az utcalámpák és a reflektor szép fényesek, de a vörös különböző sötétségű szintjei szinte egybeolvadnak, alig vannak kontúrok. A VPL-HS50 képén fényesen égnek a lámpák és vannak kontúrok, a vörös sötétárnyalatai a legkevésbé mondhatóak „masszának”.

A Sony VPL-HS50 nem is igazából LCD-s társaival kel versenyre, hanem a DLP-s házi-mozi vetítők eddig megingathatatlannak tűnő pozícióira tör.

 

Beállítá-sokk

Még mielőtt nekiesnénk a menünek, gondolkozzunk el azon, hogy milyen kábellel kötjük össze vetítőnket a képjel forrásával. Mindhárom modell képes HDMI jelet fogadni, s egy ilyen kimenettel rendelkező DVD esetén bizony ez kecsegtet a legjobb képminőséggel. Magunk is így futtattuk a teszteket, mindhárom esetben nagy megelégedéssel.

Aztán megnéztük váltott-soros komponens videojellel is a vetítőket – biztos ami biztos, hátha kiderül valami turpisság a bennük dolgozó váltott-soros progresszív átalakító (deinterlacer) elektronikáról. És valóban. Míg a Sony és a Panasonic esetében szinte észre sem venni a különbséget a HDMI és a váltott-soros komponens bemeneti meghajtás között, addig a Sanyo esetében javasoljuk inkább a digitális összeköttetést. A Sanyo saját képfeldolgozó áramköre bizonyos képrészleteknél a többszörös párhuzamos mozgó éleknél moarézik. Tehát ha PLV-Z3, akkor HDMI!

Na most térjünk vissza kicsit a már emlegetett dinamikus íriszhez. Említettük, hogy a Sanyo PLV-Z3 nem rendelkezik ilyennel, mégis meg kell állapítanunk, hogy ennek egyáltalán nem éreztük hiányát, ha a Panasonic PT-AE700-vel vetettük össze.

HS50_torony.jpg
A Sony VPL-HS50 esetében más a helyzet. Ennél ugyanis olyan „brutálisan” működik ez a funkció, hogy néha bizony nagyon szélsőségesen széthúzza a kép dinamikáját, és ha nincs megfelelően beállítva a feketeszint, akkor bizonyos alapvetően világos képeknél egyszerűen elvesznek a sötét árnyalatok. Ha kikapcsoltuk a dinamikus íriszt, akkor persze jelentősen csökkent a kontraszt, de visszatértek az elveszettnek hitt sötétebb képrészletek. A megoldás, hogy persze bekapcsolt automatikus dinamikus íriszt kell használni, de kicsit (úgy kb. 69-ig) növelni kell a fényerőt (brightness).

torony_kicsi.jpg
A fenti képen jól kivehető, hogy a PLV-Z3 és a már feketeszintben belőtt VPL-HS50 közel hasonló módon vetíti a képet, bár a kontrasztbeli különbség azért a Sony felé billenti a mércét. Az PT-AE700 esetében is megfelelő a kép kontrasztja, de talán a konvergenciában tapasztalható hiba vagy az alapbeállítások miatt a kép kissé kékesebbnek, hidegebbnek tűnik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..