A Dolby Atmos és DTS:X hangformátumokról

A Dolby Laboratories és a Digital Theater Systems (DTS) térhang formátumai kb. 20 éve versengenek és nincs ez másképp a sok közös vonást mutató objektumalapú Dolby Atmos és DTS:X esetében sem, bár az utóbbi némi előnyben van.


Sokan üdvözölték a 2014-ben bejelentett első Dolby Atmos hangot előállító termékeket, mert az egyre tökéletesebb képélmény mellett az új technológia végre a házi-mozi hangélményében is megújulást ígért. 2014 őszén megjelentek az első Dolby Atmos hangsávú Blu-ray filmek is, és bár nem adtak ki belőlük sokat, de mára már kb. 40 címből lehet válogatni.

A Dolby Atmos már nem egyszerűen hangsugárzó csatornákhoz rendeli a jelenetben hallható hangokat, hanem objektumként kezeli azokat. Ezek a hangobjektumok aztán algoritmusokkal, keveréssel és meta-adatok hozzáadásával a filmalkotók szándéka szerint mozoghatnak a hangrendszer hangsugárzói által keltett háromdimenziós hangtérben.

Dolby_Atmos_es_DTS-X.jpg

A már szintén objektumalapú konkurens DTS:X 2015 tavaszán debütált, vagyis majd 3 évvel az első Dolby Atmos mozi megnyitása után. További egy év elteltével csak most kapják meg a DTS:X kész AV vevőerősítők és előerősítők azt a rendszerszoftvert, amivel végre kipróbálható a formátum. A több kutatás-fejlesztéssel töltött idő nyilvánvaló előnyt jelent a DTS:X számára, de a késlekedés miatt az első DTS:X hangsávú Blu-ray filmet követően a mai napig összesen csak 3 ilyen lemez jelent meg.

Bár a két hangformátum alapvetően hasonló a Dolby Atmos előír bizonyos követelményeket a hangsugárzók számára és elhelyezésére vonatkozóan, aminek betartása csak szabálytalan alakú vagy nagyon kicsi házi-mozi helyiségben okozhat gondot. A Dolby Atmos hangrendszerhez a kompatibilis AV vevőerősítőn vagy előerősítőn kívül szükség van legalább 2, de inkább 4 további hangsugárzóra, amelyek a való életben is előforduló magasból megszólaló úgynevezett fej feletti hangokat állítják elő. Az eddig használt 5 vagy 7 hangsugárzó és mélynyomó a megszokott módon rendezhető el a hallgatás helye körül.

Dolby Atmos 7.1.2 és 7.1.4 hangrendszer konfigurációk hangsugárzó elrendezése</b>
Dolby Atmos 7.1.2 és 7.1.4 hangrendszer konfigurációk hangsugárzó elrendezése


A DTS:X viszont azt hirdeti magáról, hogy nem követel meg semmilyen speciális hangszóró elrendezést, a házi-mozi hangrendszer úgy állítható fel, ahogy tetszik. Ez persze így nem igaz, mert bár a DTS:X sokkal megengedőbb, de fizikai okokból a hangsugárzók mégsem helyezhetőek akárhová. A DTS:X ugyan nem igényel további hangsugárzókat (fej feletti hangokat megszólaltatókat sem), és nem írja elő, hogy azokat a hallgatási hely körül fül- és nagyobb magasságban kell elhelyezni, csak preferálja, ha a minél több (akár 32) hangszórót mégiscsak így rendezzük el a jobb hanghatás eléréséért.

A DTS:X lehetőséget ad a dialógus, mint hangobjektum külön szabályzására, ha azt a keverés során így ágyazzák bele a hanganyagba. Ezzel a funkcióval megoldható, hogy a párbeszédek a néző számára érthető hangerejűek legyenek, bárhonnan is származzon azok hangja. E nélkül csak a dialógusokat általában megszólaltató center csatorna hangereje és sávszélessége lenne állítható, ami persze más hangösszetevőket is módosítva felboríthatná a hangképet, és nem jelentene megoldást, ha a párbeszéd nem, vagy nemcsak a center csatornába lenne keverve.

A DTS:X számára komoly kereskedelmi előnyt jelenthet, hogy az eddig megjelent Blu-ray lemezek többségén (például a 2015-ös top 100-ból 90-en) DTS-HD hangsáv található, ami a DTS:X-el térbelileg újraformázva teljesebb háromdimenziós térhangzással szólaltatható meg. A filmstúdiók is lehet, hogy a DTS:X-et választják, amikor az „MDA (Multi-Dimensional Audio) Creator” ingyenes nyílt platformot használják majd az új filmek hangjának keveréséhez.

Kapcsolódó linkek:

Yamaha: az AV vevőerősítők HDR és DTS:X frissítéséről
DTS:X frissítés jön a Denon és Marantz AV komponensekhez
Pioneer: a 2015-ös Dolby Atmos, DTS:X csúcs AV erőstők
Onkyo TX-RZ800/TX-RZ900: az új hálózati AV vevőerősítők
Az első DTS:X hangsávú Blu-ray film júliusban jelenik meg
Részletek az idei AV vevőerősítőkben megjelenő DTS:X-ről
Dolby Atmos: már tíz Blu-ray film támogatja a hangformátumot
A Transformers az első Dolby Atmos hangsávú Blu-ray Disc
Dolby Atmos a házi-moziban
Dolby Atmos: a forradalmian új surround mozi hangformátum

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .