Fogyóban a Blu-ray megjelenések

1. Oldal

2006-os kereskedelmi forgalomba kerülése óta minden egymást követő évben több és több Blu-ray Disc cím jelent meg 2013-ig, de 2014-ben a tendencia megfordult, bár ez még nem jelenti azt, hogy a formátum már nem sikeres.

A beszédes elnevezésű The DVD & Blu-ray Disc Release Report periodikája szerint, a Blu-ray Disc kereskedelmi forgalomba kerülésének első évében 2006-ban 135 cím jelent meg, és azóta minden évben folyamatos volt a forgalomba került megjelenések száma: 2007-ben 297, 2008-ban 705, 2009-ben, 1061, 2010-ben 1393, 2011-ben 1888, 2012-ben 1919 és 2013-ban 2098.

Blu-ray.jpg
2014-ben azonban a tendencia megfordult. Nem egészen egy évtizedes története során először csökkent a Blu-ray megjelenések száma, vagyis a 2013-as 2098 cím után már csak 2035 került kiskereskedelmi forgalomba 2014-ben. Visszaesett mind az új mozi kiadványok, mind a katalógus címek megjelenése. A publikáció új mozi kiadványnak tekinti azokat a filmeket, amelyek 1997-ben vagy később kerültek mozikba, és katalógus címeknek az ez előtti kiadású filmeket.

Iparági elemzők szerint azonban, a megjelenések számának csökkenése nem feltétlenül jelenti a formátum népszerűségének csökkenését a fogyasztók körében. Vincent Moy az NPD Group piackutató szórakoztatóipari elemzője azt mondta: „A formátum sikerét azzal mérem, hogy mennyi embereknek van Blu-ray lejátszója, hányan bérelnek vagy vásárolnak Blu-ray lemezt és mennyit költenek erre”. Az NPD Group szerint „mindháromnak a mértéke évről-évre következetes növekszik, jelezve hogy a Blu-ray Disc nemcsak él és virul, de egyre népszerűbb is.”

Victor Matsuda a Blu-ray Disc Association (BDA) globális promóciójáért felelős elnöke szerint a Blu-ray vásárlók mintegy fele tinédzser és fiatal felnőtt, és ez az egyik oka, hogy a stúdiók elkötelezettek a „kombó” csomagok mellett, amelyek a film DVD és Blu-ray lemezét valamint egy digitális másolatát is tartalmazzák. Matsuda ugyanakkor a Blu-ray megjelenések lassulásának okát a stúdiók leépítéseiben látja, ami miatt azok óvatosabbak a megjelenések számát illetően, még a mozikba is kevesebb film kerül.

Bill Hunt a TheDigitalBits.com házi szórakoztató hírszolgáltatásának szerkesztője viszont azt mondja, hogy a probléma a Blu-ray-el – és a lemezzel általában -, hogy a stúdiók egyre inkább átállnak a fizikai lemezről a digitális (online) terjesztésre. A 20th Century Fox Home Entertainment például nemrég jelentette be, hogy nem adja ki többé lemezen az Amerikában leghosszabb ideje futó A Simpson család (The Simpsons) című TV sorozatot. Vagyis hiába vannak sokan, akik korábban elkezdtek vásárolni egy sorozatot és továbbra is megtennék ezt, a stúdiók már nem adják azt ki lemezen. Bill Hunt szerint a stúdiók lábon lövik magukat ezzel és azzal, hogy Blu-ray lemezen még nem adtak ki számos olyan nagysikerű filmet, mint amilyen például James Cameron 1989-es A mélység titka. (The Abyss) illetve 1994-es Két tűz között (True Lies) című mozija, vagy az X-akták (The X-Files) TV sorozatot sem, ami az egyik legnépszerűbb Amerikában. Ezek Blu-ray lemez kiadásával ugyanis csak addig tudnának tisztes bevételt realizálni, amíg meg nem jelennek Full HD felbontásban az online tartalomszolgáltatóknál.

Adam Gregorich a Home Theater Forum online házi szórakoztató közösségének adminisztrátora szerint a Blu-ray Disc megjelenések visszaesése csak az idők változásának egyik tünete. A stúdiók már a digitális (online) terjesztésre összpontosítanak, és katalógus termékeiket független forgalmazóknak adják ki.

Kapcsolódó linkek:

Mi újat tudunk az Ultra HD Blu-Ray lemezformátumról (Frissítve 2.)
Panasonic: kész a prototípus 4K Blu-ray lejátszó
4K Blu-ray: részletek az új lemezformátumról
Blu-ray 4K: 2015 karácsonyán jelennek meg az első lemezek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .