Kötelező a vevődekóderek és TV-k alkalmasságának megjelölése

1. Oldal

Egy miniszteri rendelet szerint a set-top-box vevődekódereken és TV készülékeken, valamint a rájuk vonatkozó hirdetéseken és tájékoztatókon fel kell tüntetni, amennyiben azok alkalmasak a hazai földfelszíni digitális televíziós műsorszórás vételére.
Paragrafus.jpgA Magyar Közlöny november 27-i 168-as számában megjelent, az illetékes miniszterek 6/2008. (XI. 27.) MeHVM-KHEM számú rendelete, amely szerint a kiskereskedelmi forgalomba kerülő a rendelet mellékletében specifikált MPEG-4/AVC (H.264) digitális vevődekódereken, valamint az ilyen dekóderrel ellátott televíziókészülékeken, és ezek csomagolásán fel kell tüntetni az alábbi feliratot: „A készülék alkalmas a magyarországi földfelszíni, szabad hozzáférésű digitális televíziós műsorszórás vételére”.

A feliratot használni kell az említett eszközökre vonatkozó hirdetésekben és tájékoztató kiadványokban is, sőt el kell hangzania az ezekről szóló rádióreklámokban is.

A rendelet foglalkozik azokkal az eszközökkel is, melyek nem teljesítik az MPEG-4/AVC (H.264) digitális vevődekóderekre vonatkozó követelményeket. Ezek esetében a forgalmazónak a vásárlás előtt közérthető, egyértelmű írásos tájékoztatót kell nyomtatott formában átadni a vevő részére. A tájékoztatónak tartalmazni kell azt az információt, hogy az ilyen TV készülék esetében az csak külön digitális vevődekóder csatlakoztatásával válik alkalmassá, vevődekóder esetében pedig még TV-hez csatlakoztatva sem alkalmas a hazai földfelszíni digitális televíziós műsorszórás vételére. Ezt a tájékoztatást az érintett berendezésekre vonatkozó hirdetéseknek és tájékoztató kiadványoknak is tartalmazniuk kell. Az elektronikus kereskedelemmel foglalkozóknak a készülékek ábrája (képe) mellett kell a tájékoztató feliratot elhelyezniük.

A rendelet 2008. december 5-ét követően lép hatályba, vagyis e hét végén már minden kiskereskedelmi forgalmazó helyen a vásárlóknak meg kell kapniuk a rendeletben rögzített szükséges tájékoztatást.

Ez a rendelet teljesen független a MinDig TV megjelölő matrica használatától, vagyis míg az utóbbi nem kötelező, a rendeletben előírtak betartása viszont az.

Kapcsolódó linkek:

Elindult a MinDig TV digitális földi televíziós szolgáltatás
Vevőkészülékek a MinDig TV DVB-T szolgáltatás vételéhez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.