Megjelent a Hungaroton Records első Super Audio CD-je

1. Oldal

Bár portálunk főleg a ház-mozizás hardver vonatkozásaival foglalkozik, kötelességünknek érezzük, hogy beszámoljunk az első hazai kiadó által megjelentetett SACD-ről.
Százhuszonhárom éve, 1881 március 25-én született Bartók Béla. A XX. századi egyetemes zenetörténet kiemelkedő személyisége előtt tiszteleg a Hungaroton Records első Super Audio CD hibrid lemezével, mely surround hangú és Bartók Béla szimfonikus zenekari művei (Concerto zenekarra; Táncs-szvit és Magyar parasztdalok) szólalnak meg rajta a Nemzeti Filharmonikus Zenekar előadásában, Kocsis Zoltán vezényletével.

hungaroton.jpg
„A Hungaroton – és a hasonló méretű független lemezkiadók – túlélési esélye a még fel nem vett repertoár megjelentetésében van. Meglepőnek tetszhet, hogy most mégis Bartók legismertebb zenekari műveivel állunk elő” – mondta Hollós Máté, a kiadó igazgatója, aki szerint „mégis fel kell ismernünk, ha van olyan művészünk – Kocsis Zoltán -, aki korszakos jelentőségű interpretátora a bartóki életműnek”. Az ötcsatornás Super Audio CD a hangversenyterem akusztikáját varázsolja a hallgató köré, vagyis a hangot nemcsak szemből, hanem a térből visszaverődve is érzékelteti. A felvétel hagyományos CD lejátszóval és sztereó hangsugárzókkal hallgatva is élvezhető, de az SACD lejátszó és surround hangrendszer adja vissza az igazi térbeli megszólalás hangélményét. „Technikai előrelépés tehát ez az első SACD a Hungaroton munkájában, és szándékunk szerint Super audio CD-ken rögzítenénk Kocsis Zoltán további zenekari Bartók-felvételeit is” – mondta Hollós Máté.

Az új Bartók-albumról máris elismerő kritikát közölt a legnagyobb amerikai klasszikus zenei portál (www.classicstoday.com) főszerkesztője, David Hurwitz. „Karmesterszerepben is bizonyságot tesz rátermettségéről Kocsis Zoltán, akit zongoristaként már régóta talán a legnagyobb élő Bartók-interpretátornak ismerünk… Régebben rendszerint az volt a baj a magyar Bartók-felvételekkel, hogy a zenekarok nem remekeltek. Ezen a lemezen ettől nem kell tartani… Aki szereti Bartókot, mindenképpen vegye meg ezt a CD-t, az elmúlt évek egyik legkitűnőbb felvételét veheti kezébe” – írja Hurwitz, aki a művészi minőségre és a hangtechnikára egyaránt a maximális tíz pontot adta, de szerinte az album „tizenegy pontot érdemel”.

A felvételeket még 2002 szeptemberében a PHOENICS Stúdió szakemberei készítették az Olasz Intézetben. A keverési munka Bohus János, az SACD „mastering” Jánosi György munkáját dícséri.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .