Milyen is az első kapható OLED TV?

Egy évtizedet kellett rá várni, de most már idehaza is megvehető az első nagyképernyős OLED TV, az LG 55EA980V/55EA970V, amit a technológiai megoldások előnyei, hátrányai és a képminőség szempontjából vizsgáltam.


Amikor tavaly novemberben idehaza is bemutatták az első megvehető LG OLED TV-t a sajtó munkatársainak, ez a semmihez sem hasonlítható ívben hajlított képernyőjű TV tényleg lenyűgözött.

LG_OLED_TV_606px.jpg
A nevetségesen vékony (4,3 mm) készülék stabilitását az OLED panel szénszál-erősítésű váza adja. Ehhez a high-tech anyagválasztáshoz képest az átlátszó műanyag lábazat inkább retró hatást kelt, de az már-már futurisztikus, hogy az 55EA980V esetében ebbe még egy szintén áttetsző piezó hangszórót is építenek – az 55EA970V-nél ezt elhagyják. Az OLED TV képernyőjének bevonata fényes, s bár sokkal kevésbé tükröződik, mint a legtöbb LED LCD TV felülete, de azért visszaveri a világítótestek vagy egy ablak fényét.

A készülék hátoldalán található csatlakozók között van négy HDMI bemenet, CI+ CA modulhely és még néhány ma már szinte alig használt analóg bemenet is.

A TV-hez adnak egy teljesen hétköznapi távkezelőt rajta rengeteg gombbal és egy „Magic Motion” mozgásérzékelős távirányítót, amivel a Smart TV funkciók és alkalmazások között navigálhatunk. A készüléken még az LG 2013-as modelljein futó Smart TV platform működik, azzal a különbséggel, hogy a háttér fehér helyett fekete, ami jobban néz ki az OLED TV szinte kerettelen képernyőjén.

Az LG OLED TV-je rendelkezik egy előkalibrált THX Cinema képmóddal, ami a Rec. 709-nek megfelelő elég pontos színeket kínál és a gamma korrekció is pont a helyén van. A kép színhőmérséklete csak kicsit melegebb (pirosas) a 6.500 Kelvinnél, és a 120 cd/m² felületi fényesség is elegendő enyhén megvilágított környezetben, de egy világos nappaliban feltehetően nagyobb fényerőre lehet szükség. Mindent egybevetve, a THX képmód kiváló, és reméljük, hogy az LG jövőbeli OLED TV-iben is megtalálható lesz. Ha valaki tovább akarja kalibrálni a készüléket, akkor ezt egyszerűen megteheti, mert az OLED panel kiváló alapjellemzői miatt nem kell sok kompromisszumot kötni a helyi fényviszonyokhoz ideális beállításhoz.

Az OLED éppúgy, mint a plazma képernyő saját fényt kibocsátó pixelekből áll, amelyek mindegyike külön szabályozott és a feketétől a teljesen fehérig az összes árnyalati lépcsőt előállítja a kettő között. Az LG OLED TV-je a legtöbb gradiens színlépcsőt nagyon szépen reprodukálja, de a tesztábrán néhány függőleges vonal is megjelent, ami azt jelenti, hogy nem minden színt ad vissza a képernyő hibátlanul. A TV paneljének színkezelése még 8-bites, ami a jövőben remélhetőleg már 10-bites lesz, s talán a tartalomgyártók is kihasználják majd ezt. A készülék színgradációja tehát nagyon jó, csak még nem tökéletes.

A specifikáció szerint a készülék kontrasztaránya 1.000.000:1 vagy „Infinite Contrast”, azaz kontrasztja végtelen, ami tulajdonképpen igaz, mert az LG OLED TV-jének feketéje tényleg totál fekete. Nincs mérhető fénykibocsátás a képernyőn a 0% világossági jelszintű képrészleteknél. ANSI kontrasztmérő ábrán vagy akár a fehér alapon megjelenő fekete pont belsejében is tökéletesen fekete a fekete. Ez elképesztő! Tökéletes sötétben nézve a teljesen fekete kép homogenitása is hibátlan. Ezt megközelíteni egyedüli csak a Pioneer KURO és a Panasonic 2013-as és egyben utolsó plazma TV-k valamint néhány helyi fényszabályzású LED LCD TV tudták, utóbbiak csak az árnyalati részletek rovására.

A plazma TV-khez hasonlóan az LG OLED TV-n a teljesen fehér kép pixelei nem ugyanolyan fényesek, mint a fekete-fehér kockás mérőábrán a fehér mezőkben. Feltehetően teljesítményfelvételi okból korlátozza a készülék a teljes képernyős 100% fehér felületi fényességét kb. 90 cd/m²-re, holott a helyi csúcsfényesség akár ennek majd négyszerese, kb. 330 cd/m² is lehet.

 

A készülék képfeldolgozó rendszere jól végzi a szabványfelbontású műsoranyagok felskálázását, a HD tartalmak pedig tényleg fantasztikusan jelennek meg az OLED képernyőn. A képek gyönyörűek az élénk és pontos színek valamint a hatalmas kontraszt miatt, ami persze összefügg. A színek pont attól ilyen rendkívül élénkek és gazdagok, hogy a fekete ilyen mély. Mindez persze leginkább a különösen nagy kontrasztú vagy sötét filmjeleneteknél érzékelhető.

Szemből szinte fel sem tűnik, hogy az LG OLED TV képernyője ívben hajlik. Ha viszont alulról, fölülről vagy oldalról nézzük, akkor nyilvánvalóvá válik a dolog. Az egyenes vonalak meghajlanak és a kép egy kicsit torzul.

A hajlított képernyő előnyeiből nem sokat tapasztalni egy ekkora OLED TV esetén. Az ilyen képernyő elvileg kevésbé tükröződik, de aki sötétben nézi azt, amúgy is ügyel rá, hogy ne rontsa el a tökéletes feketét egy hátulról bevilágító lámpa. Ideálisan 2 – 2,5 méter távolságból nézve ez a 138 centis kép nem tűnik sem nagyobbnak sem „körülölelőbbnek” egy ugyanekkora teljesen síkképernyőhöz képest, és képének kontrasztja valamint színei is tökéletesek maradnak még nagyobb nézőszögből nézve is. Feleslegesnek tűnhet tehát a hajlított képernyő, mert aki nem pont szemből nézi azt, az valójában csak enyhén torzított képet lát.

Az OLED képernyő kapcsán is felmerül, hogy a technológia a képpontok fénykibocsátó képességének ideiglenes vagy tartós helyi megváltozása miatt nem produkál-e úgynevezett megmaradó képeket, vagy ismertebben beégést, mint ahogy a plazma TV-k foszforöregedése kapcsán az korábban tapasztalható volt. Az LG OLED TV-n nem tapasztaltam semmi ilyesmit, ami persze nem zárja ki, hogy hosszabb távon nem fordulhat elő ilyen. Talán érdemes e tekintetben ugyanúgy odafigyelni, mint a plazma TV-k esetében, és nem hagyni, hogy a képernyőn tartósan nagy kontrasztú statikus kép jelenjen meg. Hasonlóképpen nem megítélhető meg az OLED TV paneljének élettartama, és az sem, hogy hosszú távon mennyire marad állandó az egyes pixelek színegyensúlya.

Az LG OLED TV mozgásmegjelenítését vizsgálva kiderül, hogy az ugyanolyan panelmeghajtási rendszert használ, mint az LCD TV-k általában. Az OLED panel pixelei nem folyamatosan, impulzusszerűen frissülnek, mint egy plazmapanelen, hanem úgymond „sample and hold” meghajtási metódussal, vagyis a képpontok csak akkor frissülnek, mikor új képinformáció jut el hozzájuk, addig tartják aktuális állapotukat. Ennek a meghajtási módnak vannak előnyei, de sajnos valamelyest csökkenti a mozgóképek élességét, vagyis a gyors mozgás enyhe elmosódását eredményezi. Hiába sokkal jobb tehát az OLED képernyő pixeleinek reakcióideje, mint a plazmáé vagy az LCD-é, ha a panelmeghajtási mód működése és persze a tartalom képváltási gyakorisága (például a 24 Hz-es filmek) korlátozza azt. Ezért nem meglepő, hogy az LG OLED TV-n a gyors mozgásoknál van némi elmosódás, ami legalább konzisztens a színátmeneteknél.

A mozgásmegjelenítés javítható lehetne fekete képkockákat beszúrva a videoképek közé, ami elég elterjedt LED LCD TV-k esetében, s amivel kiküszöbölhető az elmosódás – folyamatosan újraindítva az emberi látást. A másik lehetőség a „TruMotion” rendszer használatával interpolált extra képkockákkal a képfrissítési gyakoriság növelése, amivel a mozgás egyenletesebbnek tűnik, de fellép az úgynevezett szappanopera hatás. Reméljük az LG az első megoldást választja majd a jövőben.

Az LG OLED TV passzív polarizált 3D képmegjelenítése már ismert a márka LCD TV-iből, és azokhoz hasonlóan villódzásmentes sztereoszkóp képet nyújt az olcsó és könnyű szemüvegeken keresztül, amelyekből kettőt is mellékelnek a készülékhez.

Kapcsolódó linkek:

LG: a 2014-es OLED TV kínálatról
LG: Magyarországon az első LG ívben hajlított OLED TV
Európában is kaphatóak az első hajlított OLED TV-k

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .