Sony PlayStation 5: a rendszertervező nyilatkozott a következő játékkonzolról

A következő PlayStation támogatja a 8K felbontást, a 3D hangot és a ray-tracking technológiát, sokkal gyorsabb lesz SSD tárolóval és kompatibilis a PS4 játékokkal.


Mark Cerny a következő Sony PlayStation rendszertervezője egy a Wired által közöl interjúban tárt fel részleteket az új játékkonzol hardveréről és specifikációjáról.

A következőgenerációs konzol – ami feltehetően a PlayStation 5 nevet kapja majd és az elkövetkező egy évben még nem kerül forgalomba – nem egyszerűen a PS4 és a 2016-ban megjelent erősebb hardverű PS4 Pro evolúciója lesz, hanem alapvetően változtatja majd meg a játékot a rendszertervező meglátása szerint. Már egy sor stúdió dolgozik vele, és a Sony nemrég felgyorsította a fejlesztői készletek telepítését, hogy a játékkészítőknek legyen ideje alkalmazkodni az új konzol képességeihez. De ahogy a mostanra már 100 millió példányban elkelt PS4 esetében, Cerny rendszertervezőként beépíti a játékfejlesztők kívánságait és saját játékkal kapcsolatos reményeit is a jövendőbeli konzolba.

A valódi generációváltáshoz a konzol erősebb CPU-t és GPU-t kap, korábban elérhetetlen grafikus hűséget és vizuális effekteket lesz képes biztosítani, a rendszer memóriájának mérete és sebessége is nő, ahogy a játékfájlok is ennek megfelelően nagyobb letöltéseket vagy nagyobb kapacitású fizikai adathordozókat, például lemezt tesznek szükségessé.

A következő PlayStation generáció szíve, azaz a CPU egy harmadik generációs AMD Ryzen alapú chip lesz, ami a cég új 7nm Zen 2 mikro-architektúrájának nyolc magját tartalmazza. A GPU a Radeon Navi család egyedi változata lesz, a gyorsabb működést pedig a hagyományos merevlemez helyett alkalmazott SSD biztosítja. A grafikus processzor támogatja majd a ray-tracking technikát, ami a fény útját modellezve komplex kölcsönhatásokat (visszaverődéseket) szimulál a virtuális 3D környezetekben. Bár ma már a hollywoodi vizuális effektek része a ray-tracking, néhány csúcs PC processzor és a nemrég bejelentett Nvidia RTX videokártyák is támogatják, a játékkonzol még nem tudják kezelni. Cerny azt mondja, hogy a ray-tracking a hang útjának modellezésére is használható még valóságosabb hangélményt teremtve.

Mivel a hardverfelépítés nem változik, ezért az új konzol visszafelé kompatibilis marad a PS4 játékokkal, és várhatóan építenek bele optikai lemezmeghajtót is.

Az AMD chip tartalmaz egy egyedi egységet 3D hangzáshoz, amiről Cerny úgy véli, hogy újradefiniálja a hang szerepét a videojátékban. Lehet, hogy ez a 3D hangzás a Sony által a CES 2019-en bemutatott 360 Reality Audio lesz és nem a Dolby Atmos vagy DTS:X.

A PlayStation 5 támogatja majd a 8K grafikát, de erről többet nem tudni, viszont feltételezi, hogy a konzolnak HDMI 2.1 csatlakozása lesz, ami akár változó képfrissítési gyakorisággal tehetné megvalósíthatóvá a 8K játékot.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .