Verseny hiányában már drágábbak a Blu-ray Disc lejátszók

1. Oldal

A Samsung, Sharp és Sony Blu-ray lejátszói most drágábbak, mint idén bármikor, s ennek feltehetőleg a HD DVD versenyből való kiszállása az oka.

Blu-ray Disc.jpg
Bár a HD DVD a formátumháború utolsó évében mindvégig a Blu-ray mögött kullogott a lemezeladásokat tekintve, jóval olcsóbb lejátszóival jelentős hatást gyakorolt a készülékek piacára. Többek között ennek volt betudható, hogy a Blu-ray asztali lejátszók közel sem fogytak úgy, ahogy azok a gyártóik várták. A Blu-ray Disc filmek javarészét pedig a sokkal nagyobb számban eladott Sony PlayStation 3 (PS3) játékkonzolokon játszották le.

Az NPD Group piackutató felmérései szerint még január közepén és végén is – amikor pedig a A Warner kizárólagos Blu-ray támogatásának bejelentése nyomán már sejthető volt a formátumháború végkimenetele – a megkérdezettek kb. 10%-a jelezte, hogy az elkövetkező féléven belül HD DVD lejátszót vásárolna, és csak 7-8%-uk tervezte Blu-ray lejátszó vásárlását. Ez az arány február 19-e, a Toshiba HD DVD-ből való kiszállásának bejelentése után változott csak 8,8 illetve 10,8%-ra.

Az év elején a HD DVD-vel szemben vívott árversenyben a gyártók és forgalmazók még agresszíven csökkentették a Blu-ray lejátszók árait, s ekkor még akár 300 dollár (kb. 50.000 Ft) alatt is lehetett ilyen készüléket kapni.

Most azonban a Pricegrabber.com webes ár-összehasonlító oldal legfrissebb adatai alapján a legolcsóbb Blu-ray lejátszók átlagára 400 dollár (kb. 66.000 Ft) körül van, ami megegyezik a múltév végi vásárlási szezon előtti árakkal. Az árfigyelő oldalon megtalálható legelterjedtebb Samsung, Sharp, Sony belépőszintű lejátszók idén eddig most a legdrágábban, és a Panasonic DMP-BD30 lejátszó ára is közel van idei maximumához.

Február közepe óta például a Sharp BD-HP20 ára 324-ről (kb. 53.700 Ft) 440 dollárra (kb. 72.900 Ft) emelkedett. A Sony BDP-S3003572-as lejátszó ára is szép lassan 400 dollár fölé kúszott annak ellenére, hogy annak ára az év elején 300 dollárhoz volt közel. Még a Samsung BD-P1400 ára emelkedett a legkevésbé 374 dollárra (kb. 63.000 Ft). A Sony PS3 hasonló ára mellett nehezen igazolható az asztali Blu-ray lejátszók vásárlása.

Ezeket az árakat tekintve elég világos, hogy a formátumháború győztese a PS3, mely ráadásul az egyetlen a jelenleg kapható BD lejátszó készülékek közül, mely a jövőben megjelenő Blu-ray lemeztartalmak és funkciók kezelésére alkalmas lesz. A most kapható asztali Blu-ray lejátszók ugyanis erre nem képesek, egyik sem tud például internetes tartalmakat letölteni, és az év során elavulttá válnak az újabb, BonusView és BD-Live funkciókat is tudó modellek megjelenésével.

A fentiek miatt elég meglepőnek tűnhet, hogy a jelenlegi Blu-ray lejátszók ennyire drágák, s különösen, hogy az áraik tovább növekszenek. Mindez egyértelműen annak tudható be, hogy megszűnt a HD DVD-vel szemben vívott árverseny. Ha az árak rövidesen nem csökkennek, akkor ez már csak az új lejátszók megjelenésével várható.

Úgy tűnik tehát, hogy most a legkevésbé ésszerű Blu-ray asztali lejátszót vásárolni, hisz az árak magasak, ráadásul olyan modellekért kell többet fizetni, melyeket hónapokon belül újak váltanak fel.

Kapcsolódó linkek:

Sony: az első Blu-ray Disc lejátszók BonusView és BD-Live funkciókkal
A Blu-ray Disc és HD DVD közti formátumháborúnak vége, de
Toshiba hivatalos bejelentés: a cég felhagy a HD DVD üzlettel
Nem a Blu-ray:HD DVD formátumháború, a magas árak miatt várnak ki a vásárlók
A Warner kizárólagosan a Blu-ray Disc formátumot támogatja
Egyre olcsóbb Blu-ray Disc és HD DVD lejátszók az amerikai piacon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .