Vetítés világosban a dnp Supernova Screen vetítővásznára

1. Oldal

A frontvetítőket megszokott módon lefüggönyözött, elsötétített szobákban használjuk. A dnp Supernova Screen vászonra vetített kép azonban még megvilágított helyiségben is viszonylag élvezhető, bár alkalmazásának is megvannak a korlátai.
A dnp Supernova Screen vetítővászon, mely innovációs díjat nyert a CES 2006-on és korábban kiérdemelte az „Best Buzz” elismerést a tavalyi InfoComm-on, jövő héten bemutatásra kerül a brüsszeli ISE (Integrated Systems Europe) 2006 kiállításon is.

A hétköznapi vetítővásznakat azért nem lehet még gyenge szórt fény mellett sem használni, mert a fehér felületet érő megvilágítás lehetetlenné teszi a képen fekete képrészletek megjelenítését, és nehezíti a sötét és világos árnyalatok közötti különbségtételt, magyarán elrontja a kép kontrasztját. Ha sikerülne olyan vásznat készíteni, mely csak a vetítőből kilépő fényt veri vissza, de a környezet más fényeit nem, akkor világosban is lehetne elölről vetíteni.

dlp_supernova_1.jpg
Nos a dán dnp szakemberei megpróbálták megoldani a problémát, és Supernova Screen elnevezésű vetítővásznuk tényleg tízszer nagyobb kontrasztot és kétszer világosabb képet produkál, mint egy standard vászon, s ezzel új lehetőségeket nyitottak a frontvetítők világos környezetben való alkalmazására. A fenti képeken az látható, hogy a 100 ezer lux megvilágítási szintnek megfelelő napos környezetben – ez több, mint százszor nagyobb megvilágítás, mint amiben egy frontvetítőt szokás használni – látható és kiértékelhető kép jelenik meg a Supernova Screen vetítővásznon.

dlp_supernova_2.jpg
A dnp Supernova Screen nem más, mint egy fényerő- és kontrasztjavító technológiát magában foglaló optikai rendszer. Ez kétféleképpen működik. Egyrészt a vászonra vetített kép egy annak felületén kialakított optikai lencserendszeren halad át, mely a vetítő fényét fókuszálja és koncentrálja, mielőtt az visszaverődne a néző felé. Másrészt a lencserendszer tartalmaz egy szabadalmaztatott kontrasztnövelő szűrőt, mely elnyeli világításból származó és az ablakokon át a szobába bejutó diffúz fényt. Ennek eredményeként a vászon nagymértékben ellenáll a környezeti fénynek. A dnp Supernova Screen 20:1 tipikus kontrasztarányt nyújt – más szavakkal a szokványos vetítővásznaknál tízszer nagyobb a kontraszt szintje. Az említett kontrasztszűrő fekete bevonata a vászon felületének 60%-át fedi le. A vászon csúcs fénynyeresége 2,0, ami a standard vásznaknál kétszer világosabb képet eredményez. Ez a fénynyereség vízszintesen 20, függőlegesen 9 foknál nagyobb látószögben már a felére csökken.



A felület képelemeinek rendkívül finom, 0,0065 mm-es osztásköze miatt a 2,5 méter átlójú 4:3-as formátumú vászon sorfelbontása 20.000 sor, vízszintes felbontása pedig végtelennek tekinthető.

A vásznat megvilágító vetítő plafonon vagy asztalon egyaránt elhelyezhető, de az optikai rendszer és a kontrasztnövelő szűrő hatásának maximalizálása érdekében a gyártó nem javasolja olyan vetítő alkalmazását, mely nagy látószögben vetít (a lencse ajánlott minimális képtávolság/képszélesség aránya 1,8:1).

A könnyen felszerelhető dnp Supernova Screen vetítővásznak 4:3 és 16:9 képarányban akár 305 cm (120 inch) képátlóval is kaphatóak, és bármilyen frontvetítővel használhatóak.

Kapcsolódó linkek:

Vetítővászon és hang
A vetítőernyőkről általában

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .