Vezeték-nélküli nagyfelbontású jelátviteli megoldások versenyben

1. Oldal

Jól néz ki a falra szerelt síkpaneles HDTV, de a hozzá vezető kábelek már kevésbé, ráadásul ezek utólagos falba való behúzása, elrejtése amúgy sem könnyű feladat, ezért többen is fejlesztik az alkalmas vezeték-nélküli jelátviteli technológiát.
Úgy tűnik az iparág néhány kezdeti, kevéssé sikeres próbálkozás után most már közel áll a probléma megoldásához, s rövidesen – akár már az idei év végén – kapható lesz a megbízható, nagyfelbontású TV kép- és hangjeleinek továbbítására alkalmas vezeték-nélküli technológia. A holnap kezdődő CES 2008 kiállításon több ilyen is bemutatkozik.

Wireless_HD.jpgA 2006 óta tevékenykedő WirelessHD (WiHD) szabványosítási kezdeményezés mögött nagy nevek állnak: Intel, LG Electronics, Matsushita (Panasonic), NEC, Samsung, SiBEAM, Sony, Toshiba. A legnagyobb szórakoztatóelektronikai cégek mellett tehát ott a Wi-Fi és annak nagyobb hatósugarú változata a WiMax révén a vezeték-nélküli technológiában járatos Intel is.

A konzorcium január 3-án már be is jelentette, hogy elkészült a WirelessHD vezeték-nélküli nagyfelbontású digitális interfészszabvány 1.0-ás specifikációjával, valamint azon chipek terveivel melyek HD audio- és videojeleket képesek sugározni illetve venni set-top box készülékektől, DVD lejátszóktól és digitális kameráktól TV készülékekhez vagy vetítőkhöz. Mivel a chipek igen kisméretűek, ezért a cél az, hogy külön forgalmazott tartozék adapterek helyett inkább beépüljenek magukba a jelforrás készülékekbe illetve HDTV képmegjelenítőkbe.

A technológia egyébként egy még nem használt rádiófrekvenciás spektrumsávot, a 60 gigahertz körüli tartományt használja. Így elkerülhetőek a más vezeték-nélküli hálózati eszközökből származó zavarok, és rendkívül magas, jelenleg 4 gigabit/sec adatátviteli sebesség érhető el. Más vezeték-nélküli TV jelátviteli megoldásokkal ellentétben a WirelessHD nem alkalmaz további minőségveszteség okozó jeltömörítést.

A hollywoodi filmstúdiók szervezete, az Amerikai Mozgóképszövetség (MPAA) tartalomvédelmi aggodalmainak megfelelően a technológia hatósugarát szándékosan 10 méterre korlátozták. Ez még így is képes lefedni egy elég nagy szobát, de olyan technikát alkalmaznak, mely biztosítja, hogy a szomszédos lakásba vagy ugyanannak az otthonnak a nappalijából a többi szobákba már nem jut át a jel. Az MPAA egyébként technikai támogatást nyújtott a WirelessHD megalkotásában, és a szervezet bátorítónak tekinti a szabványtervezet elkötelezettségét a tartalomvédelem tekintetében.

A chiptervező Pulse-Link Inc. már 2005-re ígért olyan chipkészletet, amivel HD jelet lehet továbbítani vezeték nélkül, de mint kiderült a feladat nehezebb volt, és a vártnál tovább tartott a megoldás. A CES kiállításon azonban már működésközben látható az a Westinghouse Digital Electronics LCD képernyő, amiben a Pulse-Link vevőchipje működik.

Pulse_LINK_CWave_HDMI_adoegyseg.jpg
Ez a 119 centis (47 inch) LCD képernyő nem a háztartások számára készül, hanem üzletekben és más nyilvános helyeken szolgálhat tájékoztató funkciót, és az év második negyedévétől kerül forgalomba azzal a CWave Wireless HDMI adóegységgel együtt, mely szabvány HDMI jelet fogad, és kb. 12 méteres hatókörben sugározza ki a nagyfelbontású videojelet. Az árát még nem állapították meg, de a gyártók becslése szerint a vezeték-nélküli kapcsolat mindkét végén kb. 100 dollár (kb. 17.500 Ft) költséget jelenthet.

A Pulse-Link CWave vezeték-nélküli technológiája úgynevezett ultra-wideband (UWB), mely szintén gyors, 1,35 gigabit/sec adatátvitelt tesz lehetővé, de mivel nem olyan gyors mint a WirelessHD, ezért a képek némi tömörítésre van szükség, amihez a JPEG2000 eljárását alkalmazzák.

Természetesen a fenti technológiák csak a HDTV jel vezeték-nélküli továbbítását oldják meg, de a TV készülék tápellátásához továbbra is szükség van kábelre, bár néhányan már ennek kiküszöbölésén is dolgoznak.

Kapcsolódó link:

Vezeték-nélküli HDMI jelátvitel az Asustek jóvoltából

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .