HaziMozi

A Sony 10.000 álláshelyet szüntet meg

1. Oldal

Sir Howard Stringer a Sony Corporation vezérigazgatójának tegnapi bejelentése értelmében a nehézségekkel küszködő japán elektronikai óriás költségcsökkentés mellett, beszünteti a nem nyereséges termékek gyártását és centralizálja tevékenységét.
Balra Sir Howard Stringer CEO_BR_jobbra Ryoji Chubachi elnök_BR_az új Walkman lejátszóval
Balra Sir Howard Stringer CEO_BR_jobbra Ryoji Chubachi elnök_BR_az új Walkman lejátszóval

A Sony első nem japán származású vezetőjeként három hónapja hivatalába került Sir Howard a 2008. március végéig lezajló, a 65-ből 11 gyár bezárásával és 10.000 álláshely megszűnésével járó csaknem kétmilliárd dolláros költségcsökkentés kapcsán azt ígérte, hogy a következő évben nyereségessé teszi a céget. A teljes munkaerő kb. 6 százalékát érintő leépítésből 4.000 munkahely Japánban szűnik meg, és 1,1 milliárd dollár bevételre számítanak ingatlanok és részvények eladásából is.


Hogy milyen súlyos helyzetben van a cég, azt jól jelzi, hogy a Sony több mint tíz éve először idén veszteséges lesz. A jövő március végén záruló pénzügyi évre 10 milliárd Yen (kb. 18 milliárd Ft) veszteséget prognosztizálnak az ugyanilyen nagyságú nyereség helyett.

A vezérigazgató azt is leszögezte, hogy csupán a költségcsökkentés nem elég a Sony jövőjének biztosítása érdekében. A terv szervezeti változtatásokat is tartalmaz, melyek azt célozzák, hogy a cég megrögzötten önálló divíziói között javuljon a kommunikáció, s ez termékenyen hasson új ötletek és termékek létrejötte érdekében. Mindez lehetővé tenné a Sony számára, hogy a kedvezőbb árakat kínáló, de technológiailag gyorsan fejlődő kínai és dél-koreai versenytársak előtt maradhasson.

„Mint a Moszkvát Napóleontól védelmező oroszoknak, úgy kell felperzselnünk a földet versenytársaink előtt” mondta riportereknek Sir Howard. Vagyis a Sony az olcsó elektronika áradatával szemben olyan termékekre fókuszál melyekben minőséget követelő technológiája, és márkaneve veheti fel a küzdelmet. A vezérigazgató szerint a cégnek el kell felejtenie az olyan termékeket, melyeket a riválisok sokkal olcsóbban gyártanak.

Rövidtávon az intézkedések tehát valószínűleg azt jelentik, hogy kevesebb, profitot alig termelő elektronikai terméken – például DVD lejátszón, laptopon – díszeleg majd a Sony neve. Hosszabbtávon a siker azonban azon múlik, hogy sikerül-e a csodálatos képminőségű „Trinitron” képcsöves TV-ket, a séta közbeni zenehallgatást lehetővé tevő „Walkman” kazettás zsebmagnót, és a remek PlayStation játékkonzolt a világnak adó cégnek hasonlóan innovatív termékeket piacra dobnia.

Elemzők szerint a cég tavalyi 65 milliárd dolláros (13.000 milliárd Ft) bevételének 70%-át adó elektronikai üzletág veszteségei részben az olcsóbb ázsiai gyártók miatt globálisan csökkenő árak, részben az olyan hibás döntések következményei, mint az Apple iPod sikerére való lassú reakció. E miatt elvesztette el a Sony a hordozható zenelejátszók piacán 1979-től a Walkman-el megszerzett dominanciáját.

A jövőben tehát az egyes divíziók által koordinált termékfejlesztések központi irányítás alá kerülnek, s a termékcsoportok közvetlenül a Sony elektronikai üzletágáért felelős elnökének, Ryoji Chubachi-nak jelentenek.

Néhány elemző azonban szkeptikus a felvázolt tervek tekintetében, s úgy vélik azok nem elegendőek a cég kreativitásának erősítéséhez és a növekedés feltételeinek megteremtéséhez. Szerintük az intézkedések nem mennek elég messze a reorganizálásában, és nem rázzák fel a céget önelégültségéből. Sir Howard azon mérsékelt célkitűzése, hogy két és fél év alatt a cég eléri az ötszázalékos nyereségességet, nagyon szerény, ha azt a hasonló cégek teljesítményéhez hasonlítjuk.

Kapcsolódó linkek:

Pioneer leépítés a plazma áresése miatt
A Philips, mint márka átalakul
A Philips kiszáll a szórakoztatóelektronikából? (A Philips nyilatkozatával)

Exit mobile version