HaziMozi

A berlini IFA-ról (I.-II.-III.-IV. rész).

Televíziók, képmegjelenítés

Több mint ezer kiállító részvételével zajlik az IFA, a világ legnagyobb szórakoztatóelektronikai kiállítása. Cikksorozatban igyekszünk beszámolni a kiállított házi-mozi készülékekről, és egy kicsit elemezni a piaci trendeket.

Az Internationale Funkausstellung (IFA) kiállításon egészen pontosan 1007 kiállító (köztük akad egy magyar is), közel 160 000 négyzetméteren, hat témakör köré csoportosítva teszi közszemlére újdonságait, és próbál meg minél több potenciális vásárlót lenyűgözni a saját szórakoztatásról alkotott elektronikus világának szépségével.

IFA_Foto_28128.jpg
Hogy mindez jó üzlet, jól jelzi, hogy egyedül Németországban hozzávetőleg 24 000 szórakoztatóelektronikai termékből választhatnak a vásárlók és évente kb. 3 500 fejlesztés kerül a piacra. Nem lehet kétségünk azt illetően, hogy az innováció további növekedést garantál azon a világpiacon, ahol az eladások éves értéke meghaladja a 300 milliárd eurót azaz a közel 80 billió forintot. Egyedül Európában 84 milliárd eurót (több mint 20 billió forint) fognak idén szórakoztató elektronikára költeni.

Lássuk, milyen trendeket fedezhetnek fel a kiállítás azon látogatók, akiket a házi-mozizással kapcsolatos termékek érdekelnek.

Televíziók, képmegjelenítés

2003 a lapos képernyők éve lesz. Ezeket az elegáns, lapos készülékeket eddig drágának és különlegesnek tekinthettük, de mostantól már elérték a tömegpiacot is. Minden televízió-gyártó kiemelt helyen kínálja lapos képernyőit, és az iparág nagy nevei több mint egy tucat új modellt mutatnak be a hálószobai, konyhai 15 inches (38 centis) kis tv-től, a 60 inches (150 cm) házi-mozi óriásokig.

Két technológia meghatározó ezen az egyre növekvő piacon. A kicsi és közepes méretű 15-től, 37 inches képátlóig a folyadékkristályos (LCD) rendszer vált elfogadottá, míg a nagyobb képernyők szinte mindegyike a plazma technológián alapul. Iparági előrejelzések szerint ez a szétválás még egy darabig fennmarad. Növekedés várható a vetítési technológiák területén is, mind az elölről, mind a hátulról vetítést tekintve. A hagyományos képcsövet sem lehet leírni, mert ma már kiváló, új képfelbontást javító rendszerek párosulnak a kedvező ár mellé.

A műsorok készülékekhez történő eljuttatásában azonban lényeges változás zajlik. A televíziózás fejlődésének jelenleg zajló legérdekesebb projektje a DVB-T digitális szabványt alkalmazó földi műsorsugárzás. Ez a technológia a hagyományos analóg TV csatornák helyén, több, még mozgás közben is fogható, kristálytiszta képet eredményező TV adás vételét teszi lehetővé és nem mellékesen a képet kísérő hang diszkrét 5.1 csatornás is lehet. Az európai műholdas műsorsugárzás pedig kész az Amerikában és Japánban már jól ismert nagyfelbontású HDTV adások továbbítására.

Az alábbiakban röviden a közeljövőben várható új termékek közül mutatunk be néhányat:

Pioneer PDP-504HDE


Az előd típusokat az ősz folyamán váltják fel a Pioneer új plazmái a PDP-504HDE és PDP-434HDE.

A legnagyobb plazma


Az LG bemutatja a világ legnagyobb 52-inches LCD TV-jét és 71-inchnes Plazma TV készülékét. Ez utóbbi (típusjelzése ismeretlen) fényereje 1000 kandella/m², kontrasztja 1200:1 és felbontása 1920 x 1080 pixel.

LOEWE Articos 55


A portálunkon már bemutatott LOEWE Articos 55 DLP technológiát alkalmazó vetítős TV-jét mutatja be a világhírű német gyár.

SAMSUNG SP-46L5H


A legnagyobb plazma és LCD TV gyártójaként aposztrofálja magát a másik nagy koreai is, mely itt mutatja be az EISA díjas SAMSUNG SP-46L5H 3 LCD paneles hátulról vetítős TV-jét DVI bemenettel.

Megújuló plazma és LCD TV választékkal, új Hi-Pix javított felbontású képcsöves készülékekkel van jelen a THOMSON és a Scenium 44 DPL 540 DLP-s hátulról vetítős TV-vel.

TOSHIBA ET1


Egy sor új Flexpanel LCD TV és TOSHIVISION vetítős TV, valamint egy új, olcsó, 16:9-es LCD projektor, a TOSHIBA ET1 is Berlinben mutatkozik be.

Házi-mozi

Több mint ezer kiállító részvételével zajlik az IFA, a világ legnagyobb szórakoztatóelektronikai kiállítása. Cikksorozatban igyekszünk beszámolni a kiállított házi-mozi készülékekről, és egy kicsit elemezni a piaci trendeket.
Házi-mozi

A kiállításon szereplő házi-mozi surround (azaz térhatású) hangrendszerek alapkészülékei többségében laposak, rendkívül kompakt és elegánsan stílusos kivitelűek. Technikai hátterüket jellemzi, hogy az új sokcsatornás vevőerősítők és erősítők közül már sokban digitális erősítők működnek. Teljesítményigényük minimális, nagyon csekély hőt termelnek és ezért nincs szükség nagy helyigényű hőelvezetésre. A házi-mozi rendszerek technológia fejlesztési trendjének egy másik gyümölcse, hogy egyre több surround hangot előállító készülék egy gombnyomásra tökéletes körülölelő hangteret teremt a hallgató környezetében, automatikusan hozzáigazítva magát annak akusztikai körülményekhez. Mindezzel a finombeállítás nagy szakértelmet igénylő munkáját lehet magával a készülékkel elvégeztetni.

Érdekességként, megjelentek surround erősítők számítógépes hálózati interfésszel, melyek így összekapcsolhatóak egy személyi számítógéppel és képesek lejátszani az azon tárolt digitális hangarchívumot az otthoni hangrendszeren.

Ime néhány újdonság:

DENON AVR-1604


Megújuló AV erősítő családot mutat be a DENON AVR-1404, AVR-1604, AVR-1804 típusokkal.

HARMAN/KARDON DVD 506 és AVR 507


Az 50 éves HARMAN/KARDON AVR 505, AVR 507 un. Limited Edition AV erősítőihez a DVD 506 lejátszót állítja ki.

JVC QP-ES9AL


Igazi csemege a hangsugárzók hangerejét és késleltetését egy tapsra beállító JVC QP-ES9AL házi-mozi rendszer.

MARANTZ SR-12S1


A MARANTZ az SR-12S1 THX Ultra2-es audiophile vevőerősítőt mutatja be Berlinben.

ONKYO TX-NR801E


Az ONKYO TX-NR801E egyike az un. „Net-Tune” vevőerősítőknek. Der THX igazolású vevőerőstőn lévő hálózati csatlakozón keresztül MP3, WAV és WMA adatfájlokat képes fogadni egy PC-ről és megszólaltatni azokat a házi-mozi hangrendszeren.

PANASONIC SC-HT1000


Újdonság a DVD-RAM rekorderrel felvértezett PANASONIC SC-HT1000 házi-mozi rendszer.

PIONEER VSX-AX5i


A számos újdonság közül bemutatkozik a PIONEER VSX-AX5i, VSX-AX3, VSX-C501-S AV erősítők akusztikai kalibráló rendszerrel és az NS-DV990 házi-mozi rendszer.

DVD

Több mint ezer kiállító részvételével zajlik az IFA, a világ legnagyobb szórakoztatóelektronikai kiállítása. Cikksorozatban igyekszünk beszámolni a kiállított házi-mozi készülékekről, és egy kicsit elemezni a piaci trendeket.
DVD

A 2003-as IFA-n bemutatkozó DVD lejátszók szinte már mindenre képesek. Legtöbbjük több mint fél tucat különböző optikai médiát képes olvasni, közte a saját maguk által írt DVD-ket is. A terjedő nagyképernyős képmegjelenítés (plazma illetve vetített kép) sokkal nagyobb követelményeket támaszt a képminőséggel szemben, ezért egyre elterjedtebbek az NTSC és PAL progresszív képfrissítésű és valamilyen módon felbontásban is javított videojelet előállítani képes készülékek. Az ilyen lejátszók hátlapján már találkozhatunk a számítástechnikában elterjedt tisztán digitális videokapcsolatot biztosító DVI csatlakozóval is.

A mozgóképeken kívül szinte mindegyik modell képes megjeleníteni a digitális kamerával készített képeket is. Ezeket vagy közvetlenül a kamera memóriakártyájáról olvassák le vagy a korábban CD-re vagy DVD-re másolt képarchívumból. És ez még semmi. Számos új DVD lejátszó az Internetről származó képeket és hangot is képes kezelni. A Windows média, a Microsoft online audió és videó formátuma is keresi helyét a DVD világban. Az első ilyen képeket és hangot reprodukálni képes készüléket az IFA-n mutatják be.

Új, izgalmas trend, hogy a DVD lejátszók hálózati interfészt használva PC-ről származó képeket és hangot fogadnak, dekódolnak és a televízión, hifi rendszeren játsszák le azokat. Könnyen használható, a lejátszót, sokcsatornás erősítőt és rádióvevőt kombináló modellek is szépszámmal kaphatóak. A Kéklézer (Bluelaser) a jövő magas fokú technológiai ígérete. A jelenlegi DVD-nél sokkal nagyobb tárolókapacitása réven utat nyit az optikai média következő generációja számára. Az első kéklézer prototípusok az IFA-n kerülnek bemutatásra.

A DVD és a merevlemezes rekorder házasságából kivételes képminőségű és egyszerűen használható készülékek születnek. A legújabb modellek ugyanolyan felhasználó-barát módom kezelhetőek, mint csak lejátszásra alkalmas társaik. Ráadásul a videomegjelenítésen kívül digitális fotóalbum diavetítésére és MP3 zenei fájlok lejátszására is alkalmasak. A merevlemezes rögzítő ideális a televíziós programok automatikus felvételére. Arra is képes, hogy egy időben felvegyenek egy műsort miközben egy másikat vagy az éppen felvételre kerülő program korábban rögzített részét lejátssza. Ily módon egy éppen adásban lévő programot késleltetve nézhetünk meg, miközben még zajlik annak rögzítése. A DVD rekorderek a hosszabb távra megőrizni szánt anyagok felvételére ideális. Mindkét rendszer előnyeit egy készülékbe kombinálva a merevlemezről archiválásra szánt műsorrészletek két-három gombnyomással optikai médiumra másolhatóak.

Néhány a kiállított DVD készülékek közül:

DENON DVD-A11


Az új lejátszók a DENON DVD-700, DVD-1400, DVD-2200, DVD-2900 és az új zászlóshajó a DVD-A11, mely mindent lejátszik, PAL és NTSC progresszív képfrissítésű videojelet állít elő, mely DVI kimeneten is megjelenik.

JVC DR-M1


A JVC DR-M1 rekordere DVD-RAM/-R/-RW-re vesz fel és játszik le, DV (i.Link) bemenete és PAL-progresszív kimenete is van.

PANASONIC DMR-E100H


HDD/DVD rekorder akár 106 óra műsor felvételére, MPEG4 anyagok SD memóriakártyáról történő beolvasására és DVD-R vagy DVD-RAM lemezre írására alkalmas a PANASONIC DMR-E100H.

PIONEER DVR-5100H


A már kapható DV-565A239 univerzális lejátszóval és két új rekorderrel jelent meg Berlinben a PIONEER a DVR-3100 és DVR-5100H, mely 80 GB HDD-t is tartalmaz.

SAMSUNG DVD-HD935


Az első DVD lejátszó DVI kimenettel a SAMSUNG DVD-HD935, mely nagyfelbontásra skálázza fel a DVD 480 vagy 576 soros felbontását.

YAMAHA DRX-2


A YAMAHA DRX-2 rekordere a DVD+RW lemezre rögzít.

Audio

Több mint ezer kiállító részvételével zajlik az IFA, a világ legnagyobb szórakoztatóelektronikai kiállítása. Cikksorozatban igyekszünk beszámolni a kiállított házi-mozi készülékekről, és egy kicsit elemezni a piaci trendeket.
Audio

A DVD-Audio és a Super-Audio-CD (SACD) még mindig a jövő fejlett sokcsatornás médiájának számít. Egyre több zenei műsor érhető el ezekben a formátumokban. 2003-ra az SACD repertoárban 200 lemez, míg DVD-Audio formátumban több mint 700 zenei darab kerül kiadásra. A két formátum lejátszására alkalmas készülékek választéka egyaránt széles és számos mindkettővel kompatíbilis univerzális lejátszó is akad már.

A hangsugárzók és különösen a sokcsatornás surround hangterek előállítására hivatott hangsugárzó rendszerek technológiai fejlődését jelzi számos kísérleti megoldás, de a hagyományos elektrodinamikus hangszórót – az egyre újabb anyagokból is készülő membránoknak és az egyre hatékonyabb mágnesköröknek köszönhetően – még nem sikerült kiszorítani.

Néhány kiállított újdonság, érdekesség:

JAMO D4 sorozat



JBL Project K2 S588



PIONEER PDSP-1


PIONEER PDSP-1 digitális hangvetítő – egy hangsugárzó panel (50 kg) 254 db csoportokban vezérelt, rezonátor elven működő hangátalakítóval, egy komplex vezérlő szoftverrel, a szoba falaival, plafonjával és kész a körülölelő surround hangtér.

QUADRAL Magique


QUADRAL Magique „egy testben három lélek” – azaz három, két-utas hangsugárzó és az elmaradhatatlan mélysugárzó.

Exit mobile version