HaziMozi

A pekingi olimpiát már nagyfelbontásban is közvetíti az MTV

1. Oldal

Immár hivatalosnak tekinthető az információ, hogy a Magyar Televízió m2-es programja nagyfelbontásban is közvetíti majd a pekingi olimpiát, és várhatóan más magyar nyelvű HDTV tartalmak is elérhetőek lehetnek már 2008-ban.
A pekingi olimpiát műholdon és a remélhetően addigra a megfelelő infrastruktúrát kiépítő kábelhálózatokon keresztül fogja nagyfelbontásban (HD-ban) közvetíteni az MTV, mely ennek érdekében a szükséges lépéseket már megtette, illetve folyamatosan zajlanak az előkészületek. Az olimpia hivatalos képformátuma az 1080i lesz, és az MTV is ehhez igazodik. A műholdas platformot az m2 adását jelenleg analóg módon sugárzó Eutelsat Hot Bird átviteli csatornája biztosítja majd, de az alkalmazott modulációs és videojel-tömörítési eljárásról még nincsenek információk. Az olimpia után az m2 műsorát már részben HD-ban fogja sugározni, az említett műholdon és az arra alkalmas kábelhálózatokon keresztül.

Az m1 csak 2009. második felétől fog HD-ban adni, feltehetően az addigra részben kiépülő óbudai HDTV gyártóbázis technikai eszközeire alapozva. Természetesen, ha arra lehetőséget kap az MTV, akkor a digitális átállás során kiépülő földfelszíni digitális műsorsugárzó (DVB-T) hálózaton is szeretne megjelenni HD programjaival.

Más magyar nyelvű HD programok is készülődnek. A Magyar HD Média Konzorcium néven egy cég, már jelezte szándékát az ORTT-nek, hogy külföldi gyártású, de magyar szinkronnal ellátott filmekkel, dokumentumműsorokkal várhatóan jövő ősszel MHD1 elnevezésű programot indítana. Hírlik az is, hogy az RTL Klubhoz kötődő IKO Kábeltévé Kft. (a Sportklub, a Cool, a Film+ és a jövőre induló Film+2 és a Doku+ programok előállítója.) is szándékozik HD felbontású dokumentumfilm és sportműsorokat kínálni már jövőre.

A részben HD tartalmakat nyújtó magyar csatornák mellett külföldről működtetett magyar nyelvű HDTV programok is eljuthatnak a hazai nézőkhöz. Ezek közé tartozik a 2008. elején induló lengyelországi központú HBO HD, mely jövő tavasztól magyarra szinkronizált filmeket is sugároz majd, melyeket megfelelő előfizetői kártyával és műholdvevővel rendelkező nézők láthatnak. Ugyancsak 2008. első félévében indíthatja el nagyfelbontású filmekből álló Nonstop Kino HD elnevezésű programját a cseh, lengyel, magyar és szlovák regionális piacot megcélzó SPI International .

A HDTV műsorok háztartásokba való eljuttatásában a legfontosabb szerepet valószínűleg a kábeltévé szolgáltatók játsszák majd. Most kb. 50 ezer kábel-előfizető jut digitális módon műsorokhoz, de egyelőre csak szabvány felbontásban. Az UPC lehet az első, mely 2008. tavaszán olyan digitális kábelszolgáltatását indít, melynek csatornakiosztásában három HD adásnak is lesz hely.

Kapcsolódó linkek:

A Magyar Televízió hozzákezdhet a HD technikai fejlesztéshez
Akár egy évet is csúszhat a digitális átállás
Exit mobile version