HaziMozi

A Sharp aktívabb piaci megjelenése várható Magyarországon is

1. Oldal

A világszerte elsősorban az LCD televíziók vezető gyártójaként ismert Sharp Electronics a készülékei iránti erősödő keresletre számít az európai és a magyar piacon is, s ezért bővíteni kívánja szórakoztatóelektronikai üzletágát Magyarországon.
A Sharp úgy becsüli, 2007-ben a LCD-TV-k világpiacán a kereslet el fogja érni a 68 millió készüléket, amelyből 27 millió Európában kerül majd eladásra. Céljuk az, hogy összesen 9 millió LCD TV-t értékesítsenek világszerte, s ebből 2,9 milliót Európában.

A Sharp bővíteni kívánja szórakoztatóelektronikai üzletágát Magyarországon, ezért most képzett, szakértő viszonteladókat keres többek között LCD TV-inek, DVD és audio termékeinek itteni értékesítésére. A Sharp a magyarországi értékesítés megerősítése érdekében leendő partnerei számára egyértelmű irányelveket vezet be és kiterjedt technikai képzést is nyújt. Azt is ígérik, hogy a partnerek segítséget kapnak az üzletfejlesztésben, a marketing és promóciós eszközök terén is. A Sharp márkaismertsége növelése érdekében hirdetési kampányt is indít Magyarországon.

A Sharp az idei CeBIT alkalmával megfogalmazott stratégiája szerint a 100 Hz-es képfrissítés, a teljes HD felbontás és a nagy képátló kombinációját tekinti a siker kulcsának az LCD televíziók iránti erős európai keresletnövekedésre reagálva. Az LCD úttörőjének számító cég szerint ugyanakkor a plazma technológiát mindinkább háttérbe szorítják a síkképernyők piacán.

Ez utóbbi tendenciát látszik igazolni, hogy az 1 méter feletti képméretben korábban egyeduralkodó plazmaképernyők az elmúlt évben már elvesztették dominanciájukat. Első ízben 2006 negyedik negyedévében már több 107 centis (42 inch) LCD TV-t adtak el, mint plazma készüléket.

A nagyképernyős TV-k piacán azonban többről van szó, mint pusztán a méretéről. Sokkal inkább az LCD panelek minősége, az alkalmazott képtechnológia és a gyártási szakértelem melyek elválasztják a búzát az ocsútól ebben az iparágban.

„A Sharp 34 éves múltra tekint vissza az LCD technológia terén. Mi találtuk fel az LCD TV-t és tettük sikeres termékké, melyet többé-kevésbé mindenhol használnak. A világ legfejlettebb LCD TV gyára, a Kameyama II tesz minket az egyetlen céggé, mely képes bármilyen méretű LCD TV gyártására.”- jelentette ki Hans Kleis, a Sharp Electronics európai vezérigazgatója. ”A 100 Hz-es technológiával, a mozgóképek jobb megjelenítését szolgáló képinterpolációs rendszerrel, és a nagyformátumú, 1920×1080 pixeles felbontású, a HDTV reprodukálására szolgáló teljes HD panelekkel megtaláltuk a tökéletes kép sikeres receptjét. Ehhez hozzáadva új Blu-ray lejátszónkat máris kész a teljes HD élmény álom kombinációja. Így kivételes helyet foglalhatunk el a digitális életstílus minőségi piacán.” – tette hozzá Kleis.

A Sharp már jó ideje koncentrál a nagyképernyős, teljes HD LCD készülékek fejlesztésére, és az elkövetkező évben eladni tervezett kilencmillió AQUOS LCD TV 40 százaléka 102 centi (40 inch) feletti képátlójú modell lesz.

A növekvő európai igényeknek fényében a Sharp ez év elején LCD modulok gyártásába kezdett a lengyelországi Torunban, ahol néhány hónapon belül a termelést kiterjesztik az Európa számára készülő teljes LCD készülékek előállítására is.


Ráadásul a Kameyama II – az első 8. generációs LCD TV gyár – 60,000 darab alappanelra növelte gyártási kapacitását a nagy képátlójú teljes HD LCD TV-hez. Kameyama II a jövő 117 és 132 centis (46 ill. 52 inch) képátlójú paneljeinek gyártására specializálódott. Azaz jelenleg havonta vagy 360,000 darab 132 centis vagy 480,000 darab 117 centis LCD TV termelhető. Csak ez a gyár képes előállítani a teljes HD felbontású panelt a világ legnagyobb, 274 cm-es (108 inch) képátlójú Sharp LDC TV-jéhez.

Kapcsolódó linkek:

CES 2007: rekordméretű LCD a Shaptól
Nagyon nagyfelbontású kísérleti LCD képernyő a Sharptól
Exit mobile version