HaziMozi

Egy lépéssel közelebb a holografikus TV-hez

1. Oldal

Az Arizonai Egyetem tudósainak sikerült olyan prototípus „holografikus háromdimenziós távmegjelenítőt” létrehozniuk, amely két másodpercenként frissülő szabad szemmel nézhető térhatású mozgóképet jelenít meg.
Mióta 1977-ben a Csillagok háborúja című filmben megjelent Leia hercegnő Obi-Wan Kenobinak szánt holografikus üzenete, kutatók sokasága dolgozik annak megvalósításán.

Az Arizonai Egyetem tudósainak holografikus technológiájával a világon először továbbíthatóak és jeleníthetőek meg szemüveg nélkül látható háromdimenziós mozgóképek – még ha egyelőre csak kezdetleges módon is.

Nasser Peyghambarian a projekt vezetőjének elmondása szerint: „A holografikus távmegjelenítő” segítségével az egyik helyen rögzíthetünk egy háromdimenziós képet és megjeleníthetjük azt egy másik helyen valós időben, bárhol a világon”.

Eddig még csak kiváló mélységérzetű, részben körüljárható és nagyfelbontású, de statikus hologramokat lehetett előállítani, illetve egyre több 3D-nek titulált sztereoszkópikus film és más műsor készül már, de ezek csak egy nézőpontból nyújtanak egyfajta térérzetet, vagyis a néző nem járhatja körül a képet. Az új technológia már ötvözi a mozgást és a valóság benyomását.

A rendszer lelke egy új „fotografikus” polimer, amelyet a Nitto Denko japán elektronikai anyagokkal foglalkozó cég kaliforniai kutatólaboratóriuma fejlesztett ki.

A 3D képet 16 a tárgyat különböző szögből látó kamera veszi fel, amit aztán digitálisan kódolt gyorsan pulzáló lézersugárrá alakítanak. Ez lövi bele a holografikus pixeleket – elnevezésük „hogel” – a polimerbe, ami kémiailag reagál a lézerre és létrejön a tárolt hologram. A képet magát két lézersugár közötti optikai interferencia mintázat eredményezi.

holografikus képernyő.jpg
A prototípus eszköz egy kb. 11 x 11 centis monokróm képernyő, amin két másodpercenként frissül a megjelenő hologram, vagyis a természetes mozgáshoz egyelőre túl lassan. A kutatók azonban biztosak benne, most hogy a koncepció bizonyította létjogosultságát lehetséges lesz olyan színes rendszert kifejleszteni, ami elegendően nagy és gyors ahhoz, hogy akár egy teljes emberi test egyenletes mozgását is visszaadja. Peyghambarian professzor szerint még hét – tíz évig is eltarthat, amire a fogyasztók számára is használható változat elkészül.

Kapcsolódó link:

A holografikus TV-re még 15-20 évet várni kell
Exit mobile version