HaziMozi

Lézer TV már akár 2007 karácsonyán

1. Oldal

A lézerrel vetített képű TV állítólag fele annyiba kerül, kétszer olyan jó, és negyed annyi elektromos energiát fogyaszt, mint egy szokványos LCD vagy plazma TV.


Ez év elején a Mitsubishi bemutatott egy fejlesztés alatt álló hátulról vetítős TV-t, melyben az ilyen készülékekben jelenleg használatos nagynyomású higanygőz lámpa helyett lézert használnak fényforrásul. A kísérleti készülék előállítói szerint a lézeres vetítési technológia jobb minőségű és szélesebb színtartományú kép előállítására képes.

Most egy újabb lézer TV prototípus tűnt fel az ausztrál Arasor cég jóvoltából. Ez a cég gyártja majd ugyanis azt az egyedi optoelektronikai chip-et, mely a lézervetítő eszköz központi eleme, s amit a szilíciumvölgyben működő Novalux nevű cég fejlesztett ki.

A fejlesztők úgy gondolják, hogy az új technológiájú TV készülék fele annyiba kerül, kétszer olyan jó, és negyed annyi elektromos energiát fogyaszt, mint egy szokványos LCD vagy plazma TV, ráadásul a súlya is a fele, ugyanakkor a vastagsága megfelel egy mai plazmának. A „kétszer olyan jó” megállapítás abból a műszaki lehetőségből származik, hogy a jelenlegi képernyőkkel szemben, melyek az emberi szem által érzékelhető színtartománynak durván csak 30-35%-át adják vissza, a lézer TV-vel ezen színek a 90%-a előállítható, s ez „életszerű képet” eredményez a képernyőn.

Az új készülékek a 2007-es karácsonyi szezonban jelenhetnek meg többek között a Samsung és a Mitsubishi márkanevei alatt. A Novalux vezetője Jean-Michel Pelaprat szerint 102 cm képátló felett a lézer TV kiszoríthatja a piacról a plazmákat.

Mitsubishi_lezerTV.jpg
A Mitsubishi által épített, és újságíróknak bemutatott prototípus egy hagyományos plazma készülék mellett, a jelentések szerint fényesebbnek és tisztábbnak tűnő képet mutatott.

Kapcsolódó link:

LED-ek a DLP vetítéstechnikában
Exit mobile version