HaziMozi

Most a Samsung LCD-k importját tilthatják be az USA-ban

1. Oldal

A két jelentős LCD panelgyártó, a Samsung és a Sharp közötti szabadalmi csatározásában most éppen a koreai márka veszíthet sokat, ha TV-inek és számítógépes monitorainak eladása elé akadályt gördítenek az Egyesült Államokban.
Sharp_Samsung_csata.jpgMiután a rivális Sharp Corp. által kezdeményezett szabadalomsértési ügyben vétkesnek találták, most a Samsung Electronics Co. a világ legnagyobb LCD TV gyártója néz szembe komoly következményekkel.

Az Egyesült Államokban az ügyben illetékes Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (ITC) által nyilvánosságra hozott közlemény szerint a Samsung megsértette a Sharp szabadalmi jogait, és arra utasította a feleket, hogy terjesszék elő érveiket azzal kapcsolatban be kell-e tiltani a kérdéses szabadalmakat sértő termékek importját. Az ITC weboldalán azt is megjegyzi, hogy az ügynökség meg akarja vizsgálni milyen hatással lenne a betiltás „a versenyfeltételekre az USA gazdaságában”.

A hatfős bizottság a Samsung által felhozott szabadalomsértési ügy miatt idén már intézkedett bizonyos Sharp által gyártott LCD TV-k importjának betiltásáról. Ez ellen a döntés ellen fellebbeztek a szabadalmi jogra specializálódott szövetségi fellebbviteli bíróságon. Valószínűleg a fellebbviteli bíróság elé kerül majd a kereskedelmi szervezet legutóbbi döntésével szembeni fellebbezés is.

Kapcsolódó link:

Szabadalomsértés miatt Sharp LCD-ket tiltottak be az USA-ban
Exit mobile version