HaziMozi

PlayStation 4 Pro: itt a csendesebb hardververzió

A két évvel ezelőtt megjelent PlayStation 4 Pro tulajdonok tudják, hogy meglehetősen hangos a „sugárhajtóműnek” csúfolt konzol, aminek új CUH-7200 jelzésű verziója már sokkal csendesebb.


A Digital Foundry közöl cikket a szinte napra pontosan két éve kapható PlayStation 4 Pro nemrég megjelent immár harmadik hardververziójáról. Ez utóbbi CUH-7200 jelzésű verzió a felületes szemlélő számára külsőre szinte semmiben nem különbözik az ünnepi PlayStation 4 Pro 500 Million Limited Edition konzolváltozat CUH-7100 jelzésű verziótól illetve a megjelenéskori CUH-7000 jelű hardverváltozattól. Az egyetlen látható különbség, hogy a legújabb verzión más a tápkábel csatlakozója (nyolcas alakú kétpólusú), ami arra utal, hogy új tápegység működik benne, de egyéb belső módosításokat is végrehajtottak.

A cikk mérései szerint az új sokkal csendesebb, mint a megjelenéskori verzió, amelyet néhányan csúfondárosan „jet engine” azaz „sugárhajtómű” PS4-nek titulálnak. Míg az utóbbi zaja jellemzően 50 – 55 dB között van, az új verzióé 44 – 48 dB. A cikk megállapítja, hogy: „A hirtelen, csikorgásba váltó ventilátor zaj már nem jelent problémát, és […] eltűnt a CUH-7000 hűtőrendszerének magas hangú és bosszantó szűkölése.”

A csöndesebb PlayStation 4 Pro CUH-7200 hardververzió azonosítható a csomagoláson, de a Sony úgy tűnik még mindig forgalmazza a CUH-7100-as változatot is. A Red Dead Redemption 2 játékkal csomagban árult PS4 Pro már az új hardververzió.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Exit mobile version