HaziMozi

Roku TV: a platform idén már Európában is megjelenik

A Roku a Roku TV licencprogramját Európára is kiterjeszti az Egyesült Királysággal kezdve, első tévégyártó partnere a Hisense lesz.


A Roku az egyik vezető okos TV platform az USA-ban, de Európában szinte ismeretlen. Az IFA 2019 kiállításon Anthony Wood, a Roku vezérigazgatója bejelentette, hogy cége Európában is terjeszkedésbe kezd először az Egyesült Királyságban a Roku TV-vel.  Az igazgató a következőket mondta: Örömünkre szolgál, hogy a Roku TV licencprogramot Európába visszük, és várakozással tekintünk az első Hisense Roku TV-k idei piaci megjelenése elé.”

A Hisense az első Roku platformot futtató vagyis Roku TV-ket 2019. negyedik negyedévében kezdi forgalmazni Britanniában. Ezek az akár 164 centis (65 hüvelykes) modellek 4K HDR támogatást kínálnak majd, de további részletekről még nem tudni.

A Roku az okos TV platformok egyike, melyek közül az Apple tvOS, a Google Android TV, az LG webOS és a Samsung Tizen Európában is ismertek.

Az IFA-n a vezérigazgatója Roku platform befogadására szólította fel a tévégyártókat, és a TV-piacot a PC-k és okostelefonok piacaival összehasonlítva azt jósolta, hogy „a célra épített operációs rendszerek fognak nyerni”. Wood szerint: „Miközben a fogyasztók szeretik a Roku TV egyszerűségét és fejlett szolgáltatásait, a TV-gyártók számára a gyártás alacsony költsége, a különböző technológiai lehetőségek és a Roku támogatása előnyös. A gyorsan piacra vitt vezető okos TV élmény lehetősége, amit a Roku rendszeresen frissít és tele van pakolva szórakoztatással előnyt jelentenek TV-gyártók számára a versenyképes TV-üzletben.”

Ma az USA-ban több mint 10 márkától 100-nál is több Roku TV modell kapható Roku streaming adapterek és dobozok mellett. Ezenkívül „The Roku Channel” elnevezéssel egy ingyenes hirdetéssel támogatott streaming szolgáltatást is működtet a cég.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Exit mobile version