HaziMozi

Samsung: a 18 éve TV piaci világelső 2023-ban már 1,01 millió OLED TV-t adott el

Az OLED TV-k piacát uraló LG mellett a Samsung 22,7% részesedést ért le 2023-ban és ez idén a kínálat bővítésével tovább nőhet.


A globális tévépiaci elsőségét már 18. egymást követő évben őrző Samsung bejelentésében közli az Omdia piackutató cég adatait, melyek szerint a Samsung Electronics 2023-ban 30,1% részesedést ért el az eladások (árbevétel) tekintetében.

SW Yong, a Samsung Electronics elnöke és a vizuális display üzletág vezetője a közleményben úgy nyilatkozik: „Büszkék vagyunk arra, hogy 18 egymást követő évben a globális TV-szektor piacvezetőjeként ismernek bennünket, ami ügyfeleink Samsung iránti tartós bizalmát és lojalitását bizonyítja. Mélyen elkötelezettek vagyunk az iparág fejlődése mellett, a kivételes képminőségen túlmutató tartalmasabb és értékesebb élmények nyújtása érdekében.”

A közleményből kiderül, hogy a Samsung 8,31 millió darab QLED (LCD) TV-t adott el 2023-ban. Az Omdia TV piaci jelentéséből kiemelt adatokból pedig az derül ki, hogy a Samsung 2023-as elsősége jórészt annak köszönhető, hogy a cég a prémium és a nagy képernyős TV-kre összpontosít.

„A Samsung figyelemreméltó vezető szerepet játszott a prémium TV-szektorban – konkrétan a 75 hüvelyknél (189 centinél) nagyobb és a 2.500 dollár (kb. 900.000 Ft) feletti árú TV-k esetében. A vállalat lenyűgöző, 60,5%-os piaci részesedést könyvelhetett el a 2.500 dollárt meghaladó árú TV-k értékesítésében, miközben a 75 hüvelyk feletti TV-k esetében 33,9%-os eladási részesedéssel szintén megtartotta vezető helyét. Emellett a 98 hüvelykes (248 centis) modellek erős eladásainak köszönhetően a 90 hüvelyknél (228 centinél) nagyobb TV-knél is őrizzük a vezetést  30,4%-os piaci részesedéssel.” – áll a közleményben.

A Samsung 2023-ban már 1,01 millió darab OLED TV-t adott el, ami 22,7% árbevételi részesedést jelent. Ezt a csak 139, 164 és 195 centis (55, 65 és 77 hüvelykes) képernyőméretű QD-OLED TV-kkel és a csak bizonyos országokban kínált nagyobb WOLED képernyőjű modellekkel érték el.

Az LG Electronics már a 11. egymást követő évben őrzi piacvezető pozícióját az OLED TV-szegmensben, 2023-ban 53%-os részesedéssel.

A közlemény kiemeli, hogy a „ Samsung piaci részesedése az OLED szektorban az előrejelzések szerint ugrásszerűen nő 2024-ben”. A cég a 2024-es QD-OLED paneles S95D csúcskészülékek mellett az LG Display WOLED paneles S85D és S90D modellekkel készül megjelenni, melyek közül az utóbbiak 106 és 211 cm (42”és 83”) közötti képernyővel is kaphatóak lesznek.

A 2023-ban összességében a globális  tévéeladások darabszáma 200 millióra esett, a márkák versenyében pedig a kínaiak erősödése és a koreaiak visszaesése volt tapasztalható.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Exit mobile version