HaziMozi

Sony PlayStation 5: hivatalosan 2020 végétől kapható az új konzol

A Sony ma megerősítette, hogy a „2020-as ünnepek idején” kerül piacra a következő PlayStation 5 konzol „új generációs” haptikus kontrollerrel és Ultra HD Blu-ray lejátszással.


Április óta már sok minden tudható a Sony következő játékkonzoljáról. Jim Ryan a Sony Interactive Entertainment elnök-vezérigazgatója egy hivatalosnak tekinthető blogposztban már PlayStation 5 néven említi az új konzolt, ami a 2020-as ünnepek idején kerül forgalomba.

További részletekkel a WIRED magazinban megjelent interjú szolgál. Ebben megerősítést nyer, hogy a PlayStation 5 a játékok letöltési lehetősége mellett rendelkezik majd egy optikai meghajtóval is, ami a fizikai formában elérhető játékok 100 GB-os optikai lemezeit olvassa. Ugyanez szolgál Ultra HD Blu-ray filmek lejátszására is.

Az is biztos, hogy „a GPU hardverben van a ray-tracing gyorsítás” – vagyis ez nem egy szoftverszintű javítás. Ez teszi lehetővé, hogy a konzol igen valósághű fényhatásokat hozzon létre, ami a HDR játékok élményét teszi teljesebbé.

A felhasználók szegmenseként telepíthetik a játékokat, vagyis külön installálható az egyjátékos szegmens a többjátékos szegmens nélkül. Ez sokkal gyorsabbá teszi a játékok letöltését és telepítését, amit a sokkal gyorsabb SSD tároló is segít.

A PlayStation 5-höz egy „új generációs” úgynevezett haptikus játékkontrollert mellékelnek majd, ami állítólag sokban hasonlít majd a PS4 jelenlegi DualShock 4 vezérlőjéhez, de számos új funkciót is tartalmaz. A jelenlegi változat „rezgető” technológiáját haptikus, azaz érintéses visszajelzés váltja fel. Ez utóbbival másként érzékeli a játékos, ha versenyautójával nekimegy a falnak, vagy ha szerel a focipályán. Állítólag még a füvön futás vagy a sárban cuppogás közötti különbség is érzékelhető. Újítás, hogy az úgynevezett adaptív L2/R2 indítógombok ellenállása programozható, hogy tapinthatóan érzékeljük egy íj vagy nyíl felhúzását, vagy egy terepjáró gyorsítását sziklás terepen. Ezeket kombinálva teljesebb élményt, jobb szimuláció kreálhatnak a játéktervezők.

Végül az új vezérlő továbbfejlesztett hangszóróval, nagyobb akkumulátorral és USB-C porttal rendelkezik. Szólnak híresztelések arról is, hogy a Sony egy hangsegéden dolgozik a PlayStation konzolhoz, de erről ebben a pillanatban nem tudni semmit.

A Sony állítólag tervezi, hogy 2020 februárjában egy külön eseményen mutatja be az új konzolt.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Exit mobile version