HaziMozi

A Sharp és a Samsung megegyeztek az LCD szabadalmi ügyekben

1. Oldal

A Sharp és a Samsung közel háromévnyi LCD panel és modul szabadalmakról szóló csatározást hagynak maguk mögött azzal a megegyezéssel, ami lezárja a még folyamatban lévő szabadalomsértési vitákat.
Sharp_Samsung_csata.jpgA Sharp és a Samsung közötti megegyezés részleteiről egyik cég sem hajlandó részleteket elárulni. Miyuki Nakayama a Sharp szóvivője elmondta, hogy „titoktartási megállapodást kötöttek, de azt mondhatjuk, hogy ezek a feltételek a Sharp számára lesznek kedvezőek.”

A két cég 2007 augusztusában kezdte a szabadalmi perlekedést, amikor a Sharp keresetet nyújtott be egy texasi bíróságon azt állítva, hogy a Samsung által gyártott LCD modulok valamint TV-k, számítógépes monitorok és mobiltelefonok, amelyek tartalmazzák a modult, megsértik öt az USA-ban bejegyzett szabadalmukat. Még ugyanazon év decemberében a Sharp kiterjesztette a keresetét Dél-Koreára is, válaszlépésre ösztökélve a Samsung-ot, amely még ugyanabban a hónapban beperelte a Sharp-ot Japánban, Európában és az USA Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsága (ITC) előtt.

Úgy tűnik két legutóbbi döntés ösztönözte a feleket a megegyezésre. Decemberben egy hágai bíróság döntött úgy, hogy a Samsung megsértette a Sharp szabadalmait, és rendelte el a szabadalomsértő termékek importját, januárban pedig az USA-ban az ITC is elkezdte el néhány Samsung termék importjának korlátozását.

Az egyezség része egy a szabadalmak kölcsönös licenceire vonatkozó megállapodás, amely mindkét cég számára lehetővé teszi, hogy termékeikben a másik szabadalmainak használhassák.

Kapcsolódó linkek:

Most a Samsung LCD-k importját tilthatják be az USA-ban
Szabadalomsértés miatt Sharp LCD-ket tiltottak be az USA-ban
Exit mobile version