HaziMozi

ISE 2018: a ma nyíló kiállításon is fontos szerepet kap a házi-mozi

Az Amszterdamban idén is megrendezésre kerülő ISE (Integrated Systems Europe) kiállításon számos látnivaló akad a vetítők és a házi-mozi iránt érdeklődők számára. Ezekből nyújtunk egy kis ízelítőt.


Az ISE (Integrated Systems Europe) idei kiállításán is számos technikai szempontból előremutató illetve házi-mozikban használható projektor lesz látható. Íme, ezekből néhány.

A Digital Projection INSIGHT Dual Laser 8K, a világ első, kereskedelmi forgalomban kapható 8K DLP lézerprojektora, ami 7.680 x 4.320 pixel felbontású, azaz 33 millió képpontból álló képét 3x 35 mm-es (1,38”) DMD képmodulátor állítja elő, és 25.000 ANSI lumen fényárammal vetíti. Ehhez egy szilárdtest lézer-foszfor fényforrást alkalmaznak benne. A csúcsvetítő a legigényesebb orvosi, tudományos és a leglátványosabb vizualizációs feladatokra használgató nagyméretű kép vetítéséhez.

A projektorgyártók többsége ma már egyértelműen a lámpa nélküli, s azon belül is leginkább lézer fényforrású projektorokra koncentrál. Élen jár ebben az Epson, az NEC, a Panasonic és a Sony is, így nagyon valószínű, hogy a kiállításon ilyen vetítőújdonságokat mutatnak be, de ezek között egyelőre nem tudni házi-mozi vetítőkről.

Amszterdamban néhány új házi-mozi vetítő is bemutatkozik, melyek többségébe a Texas Instruments új DLP 4K UHD chipjeit alkalmazzák. Azt még nem tudni, hogy a kiállításon látható-e a CES 2018 alkalmával már bejelentett Acer V6820i és a márka hírek szerint még idénre várható további 4K UHD házi-mozi projektorai (V6815, V6810, H6810, H6820i), az viszont biztos, hogy az Optoma bemutatja a már kapható lézer fényforrású UHZ65-öt, sőt egy új UHD40 modellt is. A ViewSonic Európába is elhozza, és igen kedvező áron készül forgalmazni a PX747-4K és PX727-4K házi-mozi vetítőit.

Az ISE kiállításokon együttműködő cégek mindig felépítenek egy igényes demó házi-mozi rendszert. Idén ezt az 5-R80-as standon a Cinema Partners néven szövetkezett márkák valósítják meg. A 9.2.6 konfigurációjú Dolby Atmos hangrendszert precízen kalibrált dARTS hangsugárzók és erősítők alkotják majd, melyet egy 16 csatornás StormAudio ISP 3D.16 ELITE előerősítő/processzor lát el jellel. A képet egy Barco projektor vetíti a DT Screens akusztikailag transzparens hurkolt anyagú vetítővásznára, a nézők pedig a holland Ineva Designs moziszékeiben ülve élvezhetik az élményt. Aki ott van és teheti, ki ne hagyja!

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Exit mobile version