HaziMozi

Már idén tesztelik a HDR F1 közvetítést

2017-ben indultak a Forma-1 4K közvetítések és következő lépésként 2021-ben lebonyolítják az első nagy dinamikatartományú (HDR) F1 tesztadást is.


2017-ben indultak az UHD F1 közvetítések és hamarosan még élvezetesebb lehet a TV-n látott kép, amint a Forma-1-es autók a versenypálya napfényes és árnyékos szakaszai között futnak. Napjaink nagy dinamikatartományú (HDR) kamerái képesek felvenni a környezeti fényviszonyok szélesebb fényességtartományú objektumait, és azok árnyalatai valamint fényes megcsillanó részletei visszaadhatóak egy HDR TV képernyőjén.

A Motorsport.com által közölt interjúban Ian Holmes, az F1 médiajogi igazgatója azt mondta: „Az egyik dolog, amit különösen vizsgálunk – említette a 8K-t – a HDR, a nagy dinamikatartomány, ami nagyon hatékony a gyorsan mozgó objektumok esetében. Idén teszteket fogunk végezni, és számunkra szerintem potenciálisan ez a kínálat következő szakasza.”

Azt nem tudni, hogy az említett teszteknek a Forma 1 hivatalos F1 TV streaming szolgáltatása ad-e majd helyt, vagy olyan hagyományos műsorszolgáltatók közreműködésével tervezik-e a HDR tesztadások lebonyolítását, mint a Sky. Holmes erre is utal, mikor azt mondta: „Azt is meg kell vizsgálnunk, hogy ki tudná átvenni. Ha holnap lenne egy (HDR) műsorcsatornánk, nagyon kevés ember tudná venni. A másik dolog, hogy néha előállítod ezt a csodálatos technológiát, és a műsorszolgáltatóknak is megvan képességük, de az emberek eszközei nem képesek a vételre. De számunkra bizonyosan úgy gondolom a HDR nagyon izgalmas.”

A múlt héten a Forma-1 jelentős műszaki frissítést kezdet el bevezetni az F1 TV-nél, amivel a video streaming 1080p/50Hz képsebességű lesz, hamarosan működik majd az AirPlay és a Chromecast támogatás és jönnek az applikációk az Android TV, Apple TV és FireTV platformokra.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Exit mobile version