HaziMozi

Az amerikaiak gyorsuló ütemben hagyják el a fizetős TV-ket

A fizetős TV szolgáltatók az USA-ban milliónyi nézőt vesztenek, és az eMarketer elemző cég szerint ezen úgymond „kábelvágók” száma gyorsuló ütemben nő.


Az eMarketer piacelemző cég jelentése szerint 2018-ban még 186,7 millió felnőtt néz kábeles, műholdas vagy telekommunikációs alapú fizetős TV szolgáltatást az USA-ban, de 33 millió úgynevezett „cord-cutters”, azaz „kábelvágó” – aki nem előfizetője az említett TV szolgáltatásoknak és helyette Amazon, HBO, Netflix vagy más hasonló streaming szolgáltatásra váltott – már sosem lesz részese a leáldozóban lévő hagyományos televízió csatornákat kínáló műsorterjesztésnek.

Az elemzés megállapítja, hogy a fizetős TV szolgáltatásokból való kivonulás a korábbi előrejelzéseknél is sokkal gyorsabban zajlik. Egy éve még azt jósolták, hogy 2018-ban a kábelvágók száma 22%-kal nő, de mostanra az előrejelzés 32,8%-ra nőtt.

A fizetős TV-k annak ellenére is milliónyi ügyfelet vesztenek, hogy a különböző kedvezmények mellett próbálkoznak a Netflix és más streaming szolgáltatások integrálásával. Közülük néhány próbálja set-top box-át az Amazon Fire TV-hez vagy az Apple TV-hez (tvOS) hasonló TV platformmá alakítani.

Christopher Bendtsen, az eMarketer vezető előrejelző elemzője megállapítja: „A legtöbb nagyobb hagyományos TV szolgáltatónak (Charta, Comcast, Dish stb.) most már valahogy meg kellett teremtenie a Netflix integrációt. Ezek a partneri kapcsolatok még mindig korai szakaszukban vannak, ezért nem számolunk azzal, hogy az idén jelentős mértékben csökkentenék a kiborulást. A jövőben várható még több fizetős TV-k és OTT (online tartalomterjesztők) közötti partnerkapcsolattal és más stratégiákkal a szolgáltatók esetleg lassíthatják, de meg nem állíthatják a fogyást.”

A fizetős TV szegmens kieséseinek egy részét pótolja, hogy az ügyfeleket arra ösztönzik, váltsanak streaming szolgáltatásokba csomagolt fizetős TV szolgáltatásokra. Ezek közé tartozik a Sling TV, a PlayStation Vue, a YouTube TV és mások. De még ezekkel számolva is csökken az előfizetők száma. Ezzel szemben az emberek csődülnek az olyan streaming szolgáltatásokhoz, mint az Amazon (88,7 millió), az HBO Now (17,1 millió), a Hulu (55 millió), a Netflix (147,5 millió) és a YouTube (192 millió).

Az eMarketer előrejelzése szerint a kábelvágók száma 2022-re 55 millióra nőhet, de ez a becslés is alulmúlhatja a valódi trendet.

A Conviva 2018. második félévi jelentése szerint a streaming TV tartalmak fogyasztása több mint kétszeresére nőtt az elmúlt egy évben. Minden eddiginél több a fogyasztói streaming és a növekedés tovább gyorsul.

A készülékeket tekintve a mobileszközök és a hálózatra csatlakozó televíziók feljövőben, velük szemben pedig a PC-k fogyatkozóban vannak a streaming TV tartalmak nézéséhez.

A Conviva szerint 2018 második negyedéve új csúcsokat hozott azzal, hogy június 30-án minden eddiginél többen, egyidejűleg 7,9 millió ember nézte a Franciaország – Argentin VB mérkőzést streaming formájában, és összesen 5,5 milliárd órányi streaming tartalmat néztek a fogyasztók a negyedév során. Ez 118%-os növekedés az egyidejű csúcs nézőszámot tekintve, és 115% növekedés a tavalyi év hasonló időszakához képest.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Exit mobile version