HaziMozi

Lehet, hogy az LG is felhagy a plazma TV gyártással

1. Oldal

Az LG alelnöke szerint a világgazdasági visszaesés gazdaságtalanná teheti a drágább plazma technológiát.

Az LG lehet a következő gyártó, mely kiszáll a plazma TV üzletből. Így értelmezhető a cég alelnöke Lee Gyu-hong nyilatkozata, amit a Kyodo News-nak tett. A cég vezetője szerint egy elhúzódó világgazdasági gyengülés gazdaságtalanná tenné a drágább képernyő technológia fejlesztésének és eladásának folytatását. Ha nem következik be fellendülés, akkor Lee úgy becsüli, hogy még az év vége előtt dönthetnek a plazmákból való kiszállás tervéről.

A potenciális lépés lenne a legjelentősebb azok sorában, melyek részeként mind több cég hagy fel a plazmaképernyők és plazma TV-k gyártásával. Ezek közül eddig a Pioneer kivonulása váltotta ki a legnagyobb visszhangot, de a Hitachi és Panasonic közötti együttműködés is egy fontos plazmagyártó önállóságának megszűnését jelenti.

Egyes elemzői vélemények szerint a jelenlegi recesszió és az LCD-k piaci dominanciája fordulópontot jelenthet a plazmák számára, mely azt jelentheti, hogy a technológia végül akár ki is szorulhat a TV gyártásból. A korábban a plazmákra jellemző tulajdonságok ma már az LCD-k sajátjai is: nagyobb képernyő, jobb kontrasztarány, vékonyabb és olcsóbb készülékek. Bár az LCD-k képminősége még mindig nem éri el a plazmákét, de az átlagos fogyasztók számára a különbség már alig észrevehető.

Elképzelhető persze, hogy az egyre kevesebb szereplős plazmapiacon a megmaradt gyártók még jó ideig kitartanak – ez főleg a hatalmas beruházásai révén a piac javarészét már most is uraló Panasonic esetében feltételezhető. De eljöhet az idő mikor a piac beszűkülése miatt a plazmák gazdaságosan már nem gyárthatóak.

Kapcsolódó linkek:

Pioneer: autóelektronikára és audióra koncentrál a cég a jövőben
A plazmapanel kiszállítást is érinti a gazdasági visszaesés
Panelgyártó kapacitásokat állít le az LG és a Sharp
A Hitachi is kiszállni készül a plazma üzletből?
Exit mobile version