Pioneer: autóelektronikára és audióra koncentrál a cég a jövőben

1. Oldal

Hivatalos megerősítést nyert, hogy a Pioneer 2010 márciusával kivonul a képernyő üzletből, és radikálisan átalakítja, karcsúsítja üzleti tevékenységét és struktúráját, hogy helyreállítsa nyereségességét.


A Pioneer február 12-ei igazgatótanácsi ülését követően bejelentette átalakítási intézkedéseit, melyekre elsősorban a jelenlegi gazdasági válság kényszeríti a minőségi termékei révén elismert elektronikai gyártót.

A 2008. óta zajló, nyereségességet javító intézkedések részeként befejezi a plazmaképernyők gyártását (februárban az Egyesült Királyságban és áprilisban az Egyesült Államokban lévő telephelyeken is), előrehozott nyugdíjazási programokat hajt végre, és karcsúsítja tengerentúli értékesítési szerkezetét. 2008. március vége óta teljes munkaerő állományát kb. 5.900 fővel 36.900 alkalmazottra csökkentette 2008 végére.

A gazdasági körülményekben beállt drámai változások azonban jelentősen érintették a céget, melynek következtében rekordméretű (130 milliárd jenes vagyis kb. 328 milliárd forintos) nettó veszteséget lesz kénytelen elkönyvelni a március végével záródó 2009-es pénzügyi évben.

Ennek következtében a Pioneer további üzleti átalakítási lépéseket hajt végre. A cég a „Home Electronics” üzletágban tovább folytatja az otthonokban használatos audio termékek fejlesztését csakúgy, mint a DJ berendezésekét, és a hangban való specializálódására fókuszál majd a jövőben. Másrészről a Pioneer 2010 márciusával kivonul a képernyő üzletből, de a cég továbbra is teljesíti garanciális kötelezettségét és eladást-követő szolgáltatásait.

www.basys.hu
Egy ideig még kaphatóak a KURO plazma TV-k


A Pioneer célja, hogy a céget az autóelektronikai üzlet köré épülő vállalkozássá alakítsa, és eltökélt, hogy az autóelektronika világát forradalmasító vezetővé váljon.

A cég lépéseket tesz működési szerkezete alátámasztására, és a teljes csoport egészére vonatkozó üzleti struktúra áramvonalasításával javítja nyereségességét. A Pioneer a jövőben integrálja Japánban és a tengerentúlon lévő gyártólétesítményei hálózatát. Ennek következtében 30%-kal leépíti gyártólétesítményeit. Az értékesítési struktúrát illetően, a cég szintén csökkenti eladási erőit a „Home Electronics” üzletág átalakítási lépéseire tekintettel. Ezen felül a Pioneer áttekinteni tervezi az adminisztratív és kutatás-fejlesztési funkciókat is, azok mértékét az új üzleti struktúrának megfelelően csökkentve. Az áramvonalasítás hozzávetőleg 6.000 alkalmazotti és 4.000 ideiglenes álláshely globális munkaerő-csökkentéséhez vezet majd.

A fentiek szöveghűen a Pioneer hivatalosan kiadott sajtóközleményéből származnak, melyből az is kiderül, hogy a „Home Electronics” üzletág és azon belül különösen a képernyő üzlet az eddigi intézkedések ellenére képtelen volt javítani nyereségességén, és erre a jelenlegi körülmények között nem is látnak esélyt a cég vezetői. Az optikai lemez üzletágban egy közös vállalat létrehozását fontolgatja a cég, de konkrétumokról nem szól a közlemény. A jövőben az említett audio termékek és DJ készülékek mellett kábeltévé vevőegységek (set-top box) fejlesztését tervezi a Pioneer, és bízik meglévő technológiái kereskedelmi hasznosításában.

Kapcsolódó linkek:

A Pioneer kiszáll a síkpaneles TV üzletből?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .