HaziMozi

8K Association: itt a 8K TV-k „teljesítmény-specifikációja”

A Hisense, a Panasonic, a Samsung és a TCL alapította 8K Association, meghatározta, hogy mit kell teljesítenie egy 8K TV-nek, és később egy megjelölő logót is bemutat.


Cégek egy csoportja a CES 2019 idején jelentette be a 8K Association (8KA) megalapítását. A tévégyártó Hisense, Panasonic, Samsung és TCL mellett 16 tagja van a szövetségben, de nincs közöttük a nagyobb márkák közül például az LG és a Sony.

A berlini IFA 2019 elé időzítve jelent meg a szövetség bejelentése, mely a 8K TV-re vonatkozó azon specifikációkat tartalmazza, melyeket azoknak teljesíteniük kell, ha viselni kívánják a későbbiekben megjelenő megjelölő logót. A 8KA a specifikációkhoz kidolgoz majd egy megfelelőségi tesztet is.

Chris Chinnock, a 8KA ügyvezetője szerint: „A 8K TV specifikáció legfontosabb jellemzőinek meghatározása azt demonstrálja, hogy a 8KA a következő generációs videotechnika gyors növekedésében kritikus lépés gyors definiálására összpontosít. Ennek a mérföldkőnek az elérése nagyszerű bizonyítéka az együttműködés szellemének, amit a 8K Association tagjai élveznek a 8K ökoszisztéma kiterjesztésével kapcsolatos közös lelkesedésünkkel együtt.”

A 8K Association által közzétett 8K TV specifikációk az alábbiak:

A 8K TV-nek 16:9 képarány esetén nyilvánvalóan 7.680 x 4.320 pixel felbontással kell tehát rendelkeznie. A bejelentés nem fogalmaz meg követelményt az effektív vagy tényleges felbontásra, de a 8KA a tagok számára további specifikációkat tesz elérhetővé, így nem zárható ki, hogy a szövetség ezzel a kérdéssel részleteiben is foglalkozik. Tudni kell ugyanis, hogy néhány 8K TV a sub-pixelek speciális megjelenítését/villogtatását felhasználva az effektív felbontás rovására javítja a képernyő nézőszögét.

Egy 8K TV-nek tehát képesnek kell lennie másodpercenként 60p képkockás képsebességű videó fogadására, és kell lennie HDMI 2.1 bemenetének is, mert ezen át továbbítható csak a 8K60p videó.

A 8KA által előírt HEVC tömörítő codec már a 4K felbontású videók kódolásához/dekódoláshoz is használatos és a 8K tartalmakhoz is alkalmas, de az iparág számos szereplője szerint újabb, hatékonyabb tömörítésre van szükség a 8K tartalmak terjesztéséhez, mint például az AV1.

A specifikáció „több mint 600 nit (cd/m2) csúcsfényességét” határoz meg a nagy dinamikatartományú (HDR) képmegjelenítéshez. A nyilvánosságnak szánt szűkített specifikáció semmiféle előírást nem tartalmaz a kontrasztra vagy fekete-szint mélységére. Márpedig a csúcsfényesség ezen előírásának így nincs sok értelme, mivel a legtöbb modern LCD TV a háttérvilágítás intenzitását növelve könnyedén teljesíti ezt a fekete-szint és más képjellemzők rovására. A 8KA ugyanakkor állítja, hogy a „műszaki előírás tartalmazza a 8K bemeneti paramétereket (a bitmélységet, a képsebességet, a színkódolást, azaz a szín-mintavételezést), a display teljesítményt (a felbontást, a csúcsfényességet, a fekete szintet, a színtartományt, a fehér pontot), valamint az interfész és a médiaformátumokat (HDR, codec).”

A 8K Association elég nagy feladat előtt áll. Az első 8K TV-k vagy alkalmatlanok, vagy megfizethetetlenül drágák, és tartalom sem könnyen érhető el hozzájuk. A jövő heti IFA 2019 kiállításon ennek ellenére bizton számíthatunk további 8K TV-k bejelentésére.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Exit mobile version