HaziMozi

Disney+: túl a 28,6 milliomodik előfizetőn

Ahogy az várható volt, nagy siker a Disney+, melyre az indulását követő nem egészen 3 hónapban már 28,6 millió fizettek elő.


A Disney+ streaming szolgáltatásra 2019. november 12-i indulásakor 10 millióan igyekeztek regisztrálni, és a múltév végére előfizetőinek száma már 26,5 millió volt – ez áll a Disney legfrissebb pénzügyi jelentésében -, és február 3-ára pedig már a szám a 28,6 milliót is elérte.

Bob Iger a cég elnök-vezérigazgatója szerint: „Erős, a Disney+ elindításáról szóló első negyedévünk volt, ami még legmerészebb várakozásainkat is fölülmúlta. Márkáink hihetetlen gyűjteményének, kreatív gépezetünk kiemelkedő tartalmainak és a legkorszerűbb technológiának köszönhetően úgy hisszük, hogy közvetlen fogyasztói szolgáltatásaink, köztük a Disney+, az ESPN+ és a Hulu, jó pozíciót jelentenek a folyamatos növekedéshez napjaink dinamikus médiakörnyezetében.”

A Disney+ jelenleg még csak az USA-ban, Kanadában, Ausztráliában, Új-Zélandon, Európán belül pedig Hollandiában érhető el, globális terjeszkedése pedig idén indul, amikor tavasszal és nyáron Indiában és több dél- és nyugat-európai országban, majd 2020 végén Kelet-Európában és Latin-Amerikában is elindul. A szolgáltatás jelenlegi 28,6 millió előfizetője tehát még érdemben nem befolyásolta a 2019. negyedik negyedévében még jelentős globális növekedést mutató Netflixet. Az utóbbi több mint 167 millió előfizetővel rendelkezik világszerte, és ezt annyiban érintette az új versenytársak megjelenése, hogy az USA-ban a tervezett 600.000 helyett csak 420.000 új előfizetőt sikerült toborozni az utolsó negyedévben.

Nem tudni, hogy pontosan hogy áll a több mint 100 országban, köztük hazánkban is elérhető Apple TV+ előfizetőinek száma. Az almás cég vezérigazgatója, Tim Cook elmondása szerint az Apple TV+ „lelkesítő siker”, de a pontos számok megadásától tartózkodott. A múlt hónapban egy elemzői becslés szerint az Apple TV+ 33,6 millió amerikai előfizetővel rendelkezhetett, a Disney szolgáltatásának 23,2 milliójával szemben.

Akárhogy is, a Disney+ óriási siker és várhatóan még inkább az lesz a közelgő globális bővítéssel és az olyan friss tartalmakkal, mint amilyen a 2020 augusztusában bemutatásra kerülő The Falcon and the Winter Soldier valamint a The Mandalorian második évadja, ami 2020 októberében jelenik meg.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Exit mobile version