HaziMozi

LG: a közeljövőben leáll a plazma TV gyártás (Frissítés)

1. Oldal

A Panasonic már korábban felhagyott a plazma TV-k gyártásával, a Samsung novemberben készül erre és az LG is követi példájukat.

Frissítés 2014. október 29:

A Reuters tegnapi híre szerint, az LG szóvivője Ken Hong bejelentette, hogy november végével a cég bezárja a plazma TV üzletágat. A szóvivő elmondta: „Igyekeztünk addig csinálni (a saját gyártású plazma TV-ket), ameddig csak tudtuk. Nem számít mennyire igyekszünk folytatni, ez (egyszerűen) csak nem üzleti többé.”

Az NPD DisplaySearch júliusi előrejelzése szerint, a globális plazma TV kiszállítások 2014-es 5,2 millióról 2015-ben 500.000-re fognak visszaesni, vagyis lényegében eltűnnek a piacról az ilyen készülékek.

Frissítés 2014. október 9:

Ahogy az várható volt, az LG is leállítja a plazma TV-k gyártását és értékesítését. Ezt Hugo Shin, az LG termékkommunikációs igazgatója jelentette be, aki elmondta „Még nem döntöttük el, hogy pontosan mikor hagyjuk abba a plazmaképernyő panelek (PDP) gyártását, de úgy gondoljuk, hogy az idei lesz az utolsó év.”

A lépést minden bizonnyal részben a növekvő kihozatalú LG OLED képernyőgyártás motiválja, ami a cég OLED TV-i árának meredek esését eredményezi. A plazmagyártás leállítása lehetővé teszi, hogy a koreai cég méginkább az OLED panelek gyártására koncentrálhasson

2014.09.20.:

A Panasonic 2013 végén fejezte be a plazma képernyők termelését, a Samsung november végével tervezi leállítani a plazma TV-k gyártását, és most egy koreai hírügynökség, a Yonhap News híre szerint a kereslet csökkenése miatt a „közeljövőben” az LG is felfüggeszti a plazma TV-k gyártását. Azt, hogy ez mikor következik be egy belső vizsgálat alapján döntik el, amit a cég most folytat.

LG_50pb690v_plazma_TV.jpg
Az LG idei Full HD/HD-Ready TV kínálatában már csak a 127 és 152 centis 50PB690V, 60PB690V plazma TV-k szerepelnek Full HD felbontással, a régebbi Netcast Smart TV platformmal, beépített Wi-Fi-vel és aktív 3D képmegjelenítéssel.

Kapcsolódó linkek:

LG: az OLED TV három év múlva már olcsóbb lehet az LCD TV-nél
LG: rövidesen forgalomba kerülnek az első 4K OLED TV-k (Frissítve)
LG: új OLED TV új designnal és webOS platformmal
Samsung: megszűnik a plazma TV gyártás
LG: a 2014-es Full HD/HD-Ready TV kínálatról
LG: a 2014-es OLED TV kínálatról
LG: a 2014-es 4K Ultra HD LED LCD TV kínálatról
Panasonic: 2013 decemberében leáll a plazma TV gyártás
Exit mobile version