HaziMozi

MinDig TV: javul a vétel Budapest vételkörzetében (Frissítve)

1. Oldal

Az Antenna Hungária mától jelentősen javítja a MinDig TV budapesti vételét, elégedett a DVB-T vevőkészülékek eladásával, kampányai sikerével, és idén bővíti a szolgáltatás tartalomkínálatát, lefedettségét valamint a matricázás szerepét.
MinDig_TV2.jpg Mivel a Magyar Honvédség engedélyezte az érvényben lévő budapesti teljesítmény-korlátozás részleges eltörlését, így az Antenna Hungária (AH) megkapta a szükséges rádióengedélyeket és mától a Széchenyi-hegyi adóállomás multiplexeinek maximális effektív kisugárzott teljesítménye (ERP) 6,3 és 10 kW-ról 40 kW-ra emelkedett, kedvezőbb vételi lehetőségeket biztosítva a fővárosiak számára. Jövő szerdától a Száva utcai adónál is 0,6 kW-ról 2,4 kW-ra emelkedik a két multiplex maximális ERP-je.

Az AH keddi sajtótájékoztatóján a cég vezérigazgatója, Jean-Francois Fenech valamint Műsorterjesztési és műszaki szolgáltatási igazgatója Kárpáti Rudolf beszámoltak a hazai digitális földfelszíni televíziós platform, a MinDig TV szolgáltatás 2009-es eredményeiről, és a 2010-es tervekről.

Ahogy arról két hónapja beszámoltunk a jelenleg 7 (ebből 3 HD műsorokat is közvetít) előfizetési díj nélkül fogható csatornát kínáló, immár a lakosság 88%-át elérő MinDig TV egyre többekhez juthat el. Erre utal az AH szerint, hogy az MPEG-4 kompatibilis DVB-T vevőkészülékek eladása tavaly decemberben 67%-kal emelkedett, és az év végére a magyar háztartások 4,4 százaléka rendelkezett már a vételre alkalmas eszközzel. Ez a kb. 180.000 eszköz (vevődekóder, TV készülék, PC-s vevőeszköz) a földfelszíni adást néző háztartások 19,7 százalékát teszi ki, de megbízható adatai egyelőre nincsenek az AH-nak arról, hogy valójában hány háztartásban nézik a MinDig TV-t.

Abban, hogy decemberben az előző hónaphoz képest 91 százalékkal emelkedett az MPEG-4 HD DVB-T vevődekóderek eladása fontos szerepet játszott az AH kampánya, amelyben két további csatornát adott egy évre ajándékba MinDig TV matricás dekóder vásárlása mellé, de biztosan hozzájárult az eredményhez a kedvezményes részletvásárlás beindítása is. A múlt év végén eladott síkpaneles TV-knek már 75%-a volt alkalmas MPEG-4 HD DVB-T vételre, és ezek valamint a vevődekóderek ára egy év alatt 50%-kal csökkent.

A MinDig TV matricát ma már minden a követelményeknek megfelelő készülék ingyen megkaphatja, így már 8 vevődekóder és 33 Sony illetve Panasonic TV készülék kapható az alkalmassági megjelöléssel több mint 520 üzletben.

2009 végére a népesség majd 40%-a hallott már a MinDig TV szolgáltatásról. Ehhez nyilván hozzájárult az a 680 millió Ft is, amit az AH médiafelületek vásárlására költött, és a karácsonyi ajánlat kampánya is.

Az AH már 2010 első félévében bővítené a tartalomkínálatot legalább egy új szabadon fogható csatornával, de a fizetős programkínálat jelentős bővítése is várható (részletek egyelőre nem ismertek). Sokak számára teheti vonzóvá a szolgáltatást, hogy a Téli Olimpiát és – amennyiben a Magyar Televízió számára nem jelent majd nehézséget a közvetítővonal kifizetése – a FIFA Labdarugó VB-t is HD-ben lehet majd nézni előfizetési díj nélkül a MinDig TV-n. Előkészületek folynak partnerekkel egy 3D kísérleti sugárzás elindítására is.

2010-ben a hálózatépítés is folytatódik. Az év végéig Sopron, Gerecse, Komádi és Csávoly adóállomások belépésével 95%-ra nő a lakossági lefedettség és a szolgáltatás elérhető lesz Békéscsaba, Baja, Sopron, Szekszárd, Gyula és Esztergom városokban is.

A MinDig TV matricás vevőkészülékek mellett az AH rövidesen „Hivatalos MinDig TV üzlet” és „Hivatalos MinDig TV szerviz” minősítést ad az arra érdemes kereskedőknek és szolgáltatóknak, s országos hálózatot kíván belőlük szervezni.

Kapcsolódó linkek:

MinDig TV: nőhet a hazai DVB-T szolgáltatás nézettsége
MinDig TV: növekvőben az alkalmas vevőkészülékek száma
Szankció az eddig nem túl sikeres digitális átállás miatt
MinDig TV: vevődekóder részletre és tervek a jövőről
Exit mobile version