HaziMozi

A fillmek árát a képernyő mérete határozná meg a jövőben?

1. Oldal

Hollywood egyik mogulja, Jeffrey Katzenberg szerint 10 éven belül egy új film megtekintésének ára attól függ majd, hogy mekkora képernyőn nézzük azt.
A Dreamworks Animation feje Jeffrey Katzenberg egy amerikai konferencián javasolta, hogy a jövőben az újonnan megjelent filmek megnézésének ára függjön attól, milyen méretű képernyőn nézik azt. A 10 éven belül általánossá váló árazási modell szerint azok fizetnék a legtöbbet, akik mozivásznon néznék a filmet, míg az okostelefonokat használók csak keveset fizetnének. Kommentátor szerint persze elég trükkös lenne azonosítani a használt eszközök pontos méretét.

Jeffrey_Katzenberg.jpeg
A fórum a filmterjesztéssel kapcsolatos kihívásokra igyekeztek megoldást találni.

„A filmek nem növekvő üzlet,” mondta a küldötteknek Katzenberg. A filmek mozikban való megjelenése utáni terjesztésére utalva, azt mondta: „Azt hiszem a modell változni fog, és nem az elérhetőségi ablakért fogunk fizetni. A film megjelenése után lesz 17 nap – ez pontosan három hétvége -, ami alatt a bevételek 95%-át elérik a filmek 98%-a. A 18. nap ezek a filmek mindenütt elérhetőek lesznek, és akkor a képméret szerint fizetnénk”.

Az általa javasol árazási modell szerint 15 $ (kb. 3.300 Ft) lenne a film egy mozi méretű vásznon, 4 $ (kb. 880 Ft) lenne egy 190 centis (75 inch) TV-n és 1,99 $ (kb. 440 Ft) lenne egy okostelefonon.

Általában ma a filmstúdiók mintegy három hónapig vetítenek egy filmet a moziban mielőtt azt más médiacsatornákon közzétennék.

A The Verge technológia weboldal szerint azonban az ötlet technikai akadályokba ütközik. „Tekintettel a ma elérhető eltérő video streaming lehetőségre, nehéz elképzelni egy biztonságos rendszert, amely megbízhatóan felismerné a képernyő pontos méretét, amin a film megjelenik”, írta Vlad Slavov kommentátor.

Kapcsolódó linkek:

Sony: a Blu-ray eladások gyors esése rontja a cég eredményét
Samsung: UHD Starter Kit ötven 4K felbontású filmmel
YouTube: 4K demóvideók a CES-en TV gyártói támogatással
A Netflix 2014-ben kezdi a 4K tartalmak online terjesztését
Sony: ősszel indul a Video Unlimited 4K tartalomszolgáltatás

Exit mobile version