HaziMozi

AV1: a Samsung is csatlakozik a jogdíjmentes videoformátumhoz

A Samsung is csatlakozott az Alliance for Open Media által kidolgozott nyílt forráskódú és jogdíjmentes AV1 videoformátumot támogatók köréhez.


Az Amazon, az Arm, a Cisco, a Facebook, a Google, az Intel, az NVIDIA, a Mozilla, a Netflix és a Microsoft által 2015-ben alapított Alliance for Open Media (AOMedia) azzal a céllal jött létre, hogy az akkoriban elég költséges és némi bizonytalanság övezte HEVC alternatívájaként kifejlesszen egy nyílt és jogdíjmentes videoformátumot, az AV1-et, mely bármely, így akár a 4K HDR és azon túli felbontású videókat is képes hatékonyan tömöríteni.

Később számos további elektronikai és szórakoztatóipari nagyágyú csatlakozott a szövetséghez és mostantól a konzorcium tagjai között ott a Samsung is, mely igazgatótanácsi szinten lesz jelen szervezetben, ami azt jelenti, hogy közvetlenül részt vesz az AV1 bevezetésében.

A kiadott sajtóközleményben Seunghwan Cho, a Samsung Research illetékes alelnöke úgy fogalmaz: „Elkötelezettek vagyunk az innováció támogatásában nyitottság révén. Örülünk, hogy az AOMedia-hoz csatlakozva új lehetőségeket segítünk nyitni az AV1 nyílt forrású, platformközi, online videó használatához, oly módon, hogy az napjaink ökoszisztémáját optimalizálva elégítése ki az új generációs felhasználók növekvő igényeit.”

A Samsung AV1-el kapcsolatos tervei még nem ismertek, de a világ egyik vezető szórakoztatóelektronikai vállalatának közreműködése nyilvánvalóan fontos tényezője annak, hogy az új videoformátum valóban eljusson a fogyasztókhoz.

Matt Frost, az AOMedia kommunikációs és tagsági ügyekért felelős alelnöke és a Google igazgatója kifejezte: „Rendkívüli örömmel üdvözöljük a Samsungot az Open Media-nál. A Samsung kritikus időpontban csatlakozik az AOMedia-hoz, mivel a videó ökoszisztémában az AV1 használatának adaptálása most indul. Várakozással nézünk a Samsunggal való együttműködés elé az AV1 és a jövőbeli médiatechnológiák fejlesztésének és bevezetésének felgyorsítása érdekében.”

A 2018 áprilisában megjelent AV1-et, elsőként a Netflix, majd a YouTube is elkezdte tesztelni, és a Chrome valamint a Firefox legfrissebb verziói már támogatják is.

Vannak, akik szerint az AV1 tömörítéssel 25-35%-kal kisebb lehet a fájlméret a HEVC-hez és a VP9-hez képest, a Bitmovin tesztje pedig 30-40%-kal jobbnak találta az új codec tömörítési hatékonyságát. Néhány jelentős iparági szereplő már eldöntötte, hogy videó streaminghez az AV1-et használja, mások azt várják, hogy az AV1 gyorsan átvegye a HEVC szerepét, de vannak kritikusok is, akik azt állítják, hogy a fejlődés ellenére a kódolási idő még mindig lassú.

Az eredeti ütemterv szerint a beépített AV1 hardver dekóderek 2019-ben és 2020-ban jelenhetnek meg az elektronikai készülékekben, így minden bizonnyal a Samsung TV-iben is.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Exit mobile version