HaziMozi

Az ember, aki megvalósította álmát

Interjú az Euro1080 vezetőjével, Gabriel Fehérvárival.


Azon szerencsések számára, akik rendszeresen nézik a műholdról sugárzott HD1 nagy felbontású televízióadást bizonyára már feltűnt mennyi magyarországi tájról, híres épületről készült klipet láthatnak a programban. A hazánkat pozitívan érintő megkülönböztetett figyelem talán nem véletlen, hiszen a műsort sugárzó Euro1080 vezetője egy magyar származású ember, neve Gabriel Fehérvári. Őt kérdeztük magyar gyökereiről, a nagy felbontású televíziózással kapcsolatos rajongásáról és vállalkozása eddigi sikereiről.

Gabriel_Fehervari_600.jpg
Milyen magyar gyökerei vannak és mióta él külföldön?

Belgiumban, Antwerpen közelében születtem 1960. május 13-án. Magyar családban gyermekként tanultam meg a nyelvet, amit folyékonyan beszélek. Egész életemben Belgiumban éltem.

Miként került kapcsolatba a televíziózással?

Jogot, politikai és audiovizuális tudományokat valamint újságírást és alkalmazott közgazdaságtant tanultam leuveni, antwerpeni és brüsszeli egyetemeken 1978-tól 1985-ig. Közvetlenül tanulmányaim befejezését követően alapítottam meg az ALFACAM céget, mely mára műsorsugárzók, felvételi cégek és produkciós házak évi hozzávetőleg 1.200 TV produkciója számára teremt technikai feltételeket.

Hogyan merült fel az európai HDTV műsor elindításának ötlete?

Már a kezdetektől láttam milyen is a nagy felbontás, és tudtam, hogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni ennek a fantasztikus új televíziós formátumnak a fejlődéséért és európai bevezetéséért.

2000. végére az ALFACAM megkonstruálta első nagy HDTV közvetítőkocsiját (kamionját) és elkezdett fontosabb eseményeket nagy felbontású formátumban rögzíteni. Két évvel később és négy további HD közvetítőkocsi birtokában a cégnek már több mint 150 nagy felbontásban rögzített műsoranyaga volt. Ahogy nőtt az elkészült anyagok listája, úgy nőtt szívemben a fájdalom, hogy senki nem láthatta az ALFACAM által készített fantasztikus képeket, mert nem volt HDTV adás Európában. Mivel úgy tűnt egy közszolgálati vagy magán műsorsugárzó sem szándékozott HDTV csatornát indítani a közeli jövőben, úgy döntöttem az ALFACAM vállalja magára a kihívást és 2004. elején elindítja az Euro1080/HD1-et. Három célt akartam szolgálni ezzel az európai HDTV csatornával. Úttörő szerepet akartam játszani egy teljesen új televíziós formátum európai piacon való elindításával – ez volt az elsődleges célom. Másodsorban úgy gondoltam az Euro1080-ra, mint lehetőségre, amely további fejlődést és bővülést hoz a HDTV felvételkészítés piacán. És végül bíztam benne, hogy példám ragadós lesz más HD csatornák elindítása számára.

Az érdeklődés az európai HDTV műsorsugárzás iránt várakozásaik és terveik szerint alakul? Milyen ütemben növekszik az Euro1080 nézőinek száma?

Kevesebb, mint egy év elteltével már minden célunkat elértük. A műsorsugárzók, produkciós házak, felvételi cégek és zenekészítők is felismerték, hogy a jövő formátuma a nagy felbontás, és az értékes produkciókat egyszerűen HDTV-ben kell elkészíteni. Három év alatt az ALFACAM összesen 14 nagy felbontású televíziós kocsira tett szert és több mint 600 HDTV produkciót rögzít évente.


Az Euro1080/HD1 elindításának köszönhetően a szórakoztatóelektronikai gyártók, műsorsugárzók, a sajtó és még kormányok is felismerték, hogy a HDTV itt és most elérhető, és hogy a HDTV felé vezető világtrend – sokkal gyorsabban, mint bárki várta volna – végül elérte az európai piacot. Három csatorna, Franciaországban a TF1-TPS, Németországban, Ausztriában a Premiere és Nagy-Britanniában B-SKY-B 2005. vége előtt kezdi meg a HDTV műsorsugárzást, s ez 1-5 évvel korábban történik, mint azt két évvel ezelőtt jósolták. A HD stúdióberendezések ára jelentős mértékben csökken és új HD termékek (lásd HD-ready – A szerkesztő) tűnnek fel a legkülönbözőbb márkáktól.

Ami az Euro1080-at illeti, eddig közel 100.000 CA kártya (az IRDETO kódolt HD1 és HD2 vételéhez szükséges, a hozzáférést biztosító kártya, melynek ára 200 EURO és 2010. december 31-ig érvényes – A szerkesztő) kelt el és azt várjuk, hogy ez a szám eléri a 160.000-et 2006. végére. Az eladott kártyák több mint harmada már aktivizálásra került. Az ASTRA 1H, SIRIUS2-3, HELLASSAT műholdak és a közeljövőben hozzávetőleg 25 kábelhálózat jóvoltából fogható HD1 kb. 220 millió háztartásba jut el, s nagyjából 450 milliónyian nézik Európában.

A hazai hivatalos QualiTV képviselet szerint kb. 60 HDTV vevő és hozzá tartozó CA kártya működik Magyarországon. Miként hasonlítható a magyarországi érdeklődés a hozzánk hasonló, új uniós tagországokban tapasztalható érdeklődéshez?

A QualiTV csak egy a különböző CA kártya értékesítési pontok közül. Az Euro1080 is értékesített CA kártyákat magyar vásárlóknak és stratégiai partnereink is terjesztették a kártyákat a magyar piacon. Az egy lakosra eső magyarországi CA kártyák száma többé-kevésbé azonos a csehországi, szlovákiai, lengyelországi és szlovéniai számmal. Kereskedelmi okokból a kártyák országonkénti pontos száma nem határozható meg, de jó közelítéssel mondható, hogy Magyarországon hozzávetőleg ezer nézőnk van.

Vannak szakmai és üzleti kapcsolatai Magyarországon?

Rendszeresen dolgozunk Magyarországon. Néhány éve a Vízilabda EB-n és az Atlétikai EB-n működtünk együtt szorosan az MTV-vel, és egyoldalú szolgáltatást nyújtunk a július végi FORMULA 1-es futamon.

Augusztus 20-án a HD1-en késleltetett élőközvetítést sugárzunk a budapesti dunai hidak között megrendezésre kerülő „RED BULL AIR RACE” légi-akrobatikai versenyről, annak történetében először NAGY FELBONTÁSBAN.

Mennyibe kerül majd egy magyar nézőnek a HD2-es „pay-per-event” programok megtekintése?

A HD2 létrehozásának oka, hogy a HD1-en etikai okokból egyetlen régiót sem zárhatunk ki, egyetlen műsortartalomból sem. Az vagy mindenhol fogható vagy sehol sem. Néha viszont lehetetlen megszerezni az „egész Európára kiterjedő jogokat”, de gyakran jutunk részleges jogokhoz főleg nagy sportesemények kapcsán. A HD2 lehetővé teszi számunkra, hogy kizárjunk a sugárzásból bizonyos országokat, ha nem kapjuk meg a páneurópai jogokat.

A HD2 műsorainak vétele lehet fizetős (ez a „pay-per-event”), de lehet ingyenes is. Az aktuális Euro1080 CA kártya használatával bárki valódi top esemény szemtanúja lehet nagyfelbontásban, csupán egy az adott eseményre szóló plusz díj kifizetésével. A fizetés módja országonként változó: Interneten keresztül, mobil telefonnal, hagyományos vagy elektronikus banki utalással. A fizetendő összeg függ a műsortól, a régiótól ahol terjesztésre kerül, és a nézői kategóriától is.

Műsor: egy háromhetes tenisztornának más az ára, mint egy egyszeri alkalmat jelentő futballdöntőnek.
Régió: az eredeti jogtulajdonostól függően az ár országonként változhat.
Nézői kategóriák: háztartások, kocsmák és vendéglátóhelyek, szállodák, különböző méretű mozik.

Így az esemény pontos ára egy bizonyos ország nézői számára a HD1 és az Euro1080 weboldalain kerül kihirdetésre.

Néhány esemény melyek 2005-2006 során várhatóan láthatóak lesznek a HD2-őn:

Két jelentős rock fesztivál csúcs előadóművészekkel (2005. júliusában és októberében)
Az F1 Belga nagydíj Spa Francorchamps (2005. szeptember 11-én bizonyos régiók számára)
Torinói Téli Olimpia 2006 (néhány országra vonatkozóan már megszületett a megállapodás)
FIFA VB 2006 (a megállapodások függvénye)
– A szerkesztő


Mit üzen a jelenlegi és jövendőbeli magyar HD1/HD2 nézőknek?

Ha a magyar jogtulajdonosokkal (MTV, RTL KLUB) meg tudunk egyezni és hozzájáruljanak, hogy mind a TORINÓI TÉLI OLIMPIÁT, mind a LABDARÚGÓ VILÁGBAJNOKSÁGOT sugározhassuk, akkor a magyar nézők NAGY FELBONTÁSBAN is megnézhetik ezeket az eseményeket.

Az MTV-vel meg tudjuk oldani a magyar nyelvű kommentár átvételét, és ez az MTV-nek is előnyős lehet, mivel közvetetten kapcsolódhatnak ehhez az új technológiához, bármiféle költség nélkül. Hasonló megállapodásra jutottunk már 15 európai országgal különböző események kapcsán és nagyon szeretnénk ezt az MTV-vel is elérni.

Kapcsolódó linkek:

Hírek az Euro1080 műholdas HDTV adásokról
Elindult a HD1 HDTV adás
Az első európai HDTV csatorna megkezdi adását
HDTV Európának
Exit mobile version