HaziMozi

Eltávozott Ilpo Martikainen a Genelec alapítója

1. Oldal

Mély szomorúsággal fogadtuk a hírt, hogy Ilpo Martikainen az aktív lehallgató monitor hangsugárzók úttörője, a Genelec cég alapítója, hosszan tartó betegséget követően tegnap, 2017. január 30-án 69 éves korában elhunyt.


Gyászol az egész audio- és zeneipar, mely Ilpo Martikainen személyében igazi újítót, szakmáját szenvedéllyel űző, kollégáit szeretettel övező, humanista és jövőbetekintő embert veszített el. A legnagyobb veszteség persze az általa alapított és majd 40 évig irányított céget érte. A Genelec márkájú aktív stúdiólehallgató monitorok, hangosító és házi-mozi hangsugárzók világszerte hangmérnökök, zenészek és otthoni felhasználók sokasága számára nyújtanak kiváló munkaeszközt vagy teljes hangélményt, és mindez jórészt neki köszönhető.

Ilpo Martikainen.jpg
A Finnországi Iisalmi városkában született Ilpo Martikainen először jövedelem-kiegészítésként kezdett el hangsugárzókat építeni egyetemi évei alatt. Korábbi diáktársa Topi Partanen és Ilpo Martikainen az egyetemi évek után Helsinkiben találkoztak ismét egy akusztikai szemináriumon. A két hallgatótól a Finn Rádiótársaság, az YLE akusztikusa kérte, hogy készítsenek aktív lehallgató hangsugárzót az akkor épülő rádióstúdiókba. A lelkes fiatal mérnökök kitalálták az aktív hangsugárzót és két hét alatt el is készítették az első mintapéldányt. Aztán két év komoly kutatási és fejlesztési munkát követően 1978-ban a prototípusból elkészült a legendás S30, az első aktív lehallgató monitor, és a fiatal mérnökök megalapították cégüket, melynek neve a legendárium szerint a „genius electronic” (zseniális elektronika) szavak első három-három betűjének összevonásával Genelec Oy lett.

Az első tíz évében a fennmaradásért küzdő cég számára az 1985-ös AES kiállítás hozta meg az áttörést. Itt láthatta és hallhatta a nemzetközi hangmérnöki szakma krémje először a forradalmian új formájú 1022A és 1024A modelleket. Az utóbbi lekerekített háza a hang diffrakcióját csökkenti, a nagy- és középfrekvenciás meghajtók körüli gondosan formált mélyedéssel pedig a lesugárzott hang irányítottságát lehet kézben tartani. A megoldás akusztikailag lélegzetelállító eredménnyel járt, és megszületett a Genelec minden hangsugárzójánál alkalmazott Directivity Control Waveguide (DCW) technológiája.

A Genelec már 1988-ban elkezdte fejleszteni a leghangosabb és legtisztább hangú lehallgató monitor hangsugárzót, a 1035A-t, ami 1989-ben Londonban mutatkozott be, és annyira sikeres lett, hogy máig tovább él a legújabb 1236A SAM stúdió monitorban.

Az 1990-es években a Genelec már az aktív lehallgató monitorok vezető gyártója. 1991-ben jelent meg a két-utas közel-téri aktív lehallgató monitorok mintájául szolgáló 1031A. 2002-ben megjelentek a teljesen újragondolt Laminar Spiral Enclosure (LSE) mélynyomók spirálisan hajlított acéllemezből kialakított reflexútjukkal, 2004-ben pedig a ma is talán legnépszerűbb lekerekített merev Minimum Diffraction Enclosure fröccsöntött alumínium házú 8000-es sorozat első modelljei, melyek új mércét állítottak fel a két-utas monitorok között. Ezek közül is kiemelkedik a forradalmian új 8351

Ma már a Genelec minden stúdiólehallgató monitorának van hálózatban automatikusan kalibrálható, vagyis a Smart Active Monitor (SAM) rendszerbe tartozó változata.

A Genelec házi-mozi és lakótéri hangrendszerekhez is kínál hangsugárzókat, amelyek a stúdiókban kevert hanggal azonos hangélményt nyújtanak.

Ilpo Martikainen tovább él minden Genelec hangsugárzóból megszólaló hangban. Ilpo, nyugodj békében!

Kapcsolódó linkek:

Genelec 8351: a forradalmian új aktív lehallgató hangsugárzó
Genelec: hangsugárzók és mélynyomók házi használatra
Genelec: bemutatkozik az 5041A falba szerelhető mélynyomó
Harminc éve a minőségi hang szolgálatában – a Genelec story
Genelec hangsugárzók: stúdióból a házi-moziba
Exit mobile version