HaziMozi

Felére csökkentek a plazma TV eladások három év alatt

1. Oldal

A TV eladások Kínát és Ázsia bizonyos más részeit kivéve mindenhol visszaesnek, plazma TV-ből pedig egyre kevesebbet adnak el, az idei második negyedévben a világon piacra került összes TV-nek csak 5%-át tették ki az ilyen készülékek.

A DisplaySearch adatai szerint esnek a TV eladások Európában, az USA-ban és lassulóban van a növekedés Kínában is. A 3D és Smart TV technológiák megjelenése érdemben nem tudták lendületet adni az eladásoknak, így most a TV gyártók a 4K Ultra HD és OLED TV technológiáktól várják a piac megélénkülését.

Még zavarba ejtőbb, hogy a sokak által még mindig igen kedvelt plazma TV-k iránti kereslet csak az elmúlt egy év alatt 19%-kal esett, és ez a trend már egy jó ideje tart. 2010. óta a plazma TV-k eladása közel a felére esett.

Plazma TV eladások 2010-2013.jpg
Először még 2010-ben a szakma által máig a legjobbnak tartott KURO plazma TV-k gyártója a Pioneer szállt ki az üzletből, miután évekig csak halmozta a veszteséget. A főbb TV gyártók közül már csak a Panasonic, a Samsung és az LG állít elő plazma TV-ket.

A három márka közül a Samsung és az LG már évek óta az LCD technológiára koncentrál, és már árulják első OLED TV-iket is, miközben az utóbbi években egyre kevesebb plazma TV-t adnak el. Idén az LG már csak alap- és középkategóriájú plazma TV-ket kínál, és van ugyan Samsung csúcsplazma, de a plazma TV választékuk sokkal szerényebb, mint a korábbi években volt.

A legdrámaibb módon azonban a Panasonic stratégiája változott. Miután a japánok évekig mindent egy lapra téve fel nagyképernyős síkpaneles TV-ket csak plazma technológiával kínáltak és fennen hirdették annak felsőbbrendűségét, mára már csak egy gyárban állítanak elő plazma TV paneleket, és híresztelések szerint az is leállhat 2014 márciusával. Ebben az esetben a 2013-as Panasonic VIERA plazma okos TV-k lehetnek az utolsók.

Az nem vitás, hogy manapság a legtöbb fogyasztó számára már nem olyan nyilvánvaló a plazma TV-k jobb képminősége az LCD TV-kkel szemben, amelyek sokat fejlődtek ezen a téren az utóbbi néhány évben. Ma már sokkal olcsóbbak a nagy képméretű LCD TV-k is, és a vásárlók az egyre vékonyabb, elegánsabb és energiatakarékosabb TV-ket keresik. A plazma TV-k a fejlesztések ellenére az utóbbi téren némileg hátrányban vannak a korszerű adaptív LED megvilágítású LCD TV-kkel szemben.

A plazma TV-knek úgy tűnik rövidesen bealkonyul, és helyükbe talán az OLED TV-k lépnek, ha sikerül megoldani azok hatékony tömeggyártását.

Kapcsolódó linkek:

Panasonic: 2014 márciusával leáll a plazma TV panelgyártás?
Tovább stagnált a TV eladás 2013 második negyedévében is
Panasonic: íme, a 2013-as VIERA plazma okos TV-k
Samsung: a 2013-as TV-k között Ultra HD és csúcsplazma is van
LG: 2013-as LED LCD és plazma Smart TV-k a CES-en
Pioneer: autóelektronikára és audióra koncentrál a cég a jövőben
Exit mobile version