Panasonic: 2014 márciusával leáll a plazma TV panelgyártás?

1. Oldal

Ismert, hogy a Panasonic kiszállni készül a plazma TV üzletből, és a Reuters tudni véli, hogy utolsó plazma TV paneleket gyártó üzeme bezárásával ez már 2014 márciusával megtörténik, bár a Panasonic szerint még semmi nincs eldöntve.

A Panasonic stratégiai céljának – a cég nyereségessé tételének – megfelelően már az év eleje óta építi le veszteséges TV üzletágát, ezen belül a plazma TV panelek előállítását. Áprilisban derült ki, hogy a cég érdemben már nem fejleszti tovább a plazma TV paneleket, de akkor még cáfolták, hogy a „Panasonic többé nem gyárt és fejleszt plazma HDTV-ket”. A többség arra számított, hogy a plazma TV-k gyártása 2014-ben még folytatódik, és csak a 2014-2015-ös pénzügyi évben vonják ki azokat a piacról. A szeptemberi IFA 2013 kiállításon állítólag még 2014-es új plazma TV-kről is szó esett.

Az utolsó Panasonic plazma TV (ZT60)?
Az utolsó Panasonic plazma TV (ZT60)?


Egy az ügyet ismerő forrásokra hivatkozó Reuters riport szerint viszont a Panasonic a 2014 márciusával záruló pénzügyi év végével bezárja utolsó még megmaradt Amagasaki Plazma TV panelgyárát. Mivel a gyártó általában tavasszal mutatja be új TV-it, ha nem gyárt többé paneleket, akkor úgy tűnik a jelenlegi 2013-as TV-k lesznek az utolsó Panasonic plazma TV-k.

A Panasonic azonban közleményben hívja fel a figyelmet, hogy a riport tartalma nem a cég hivatalos bejelentése, és továbbra is azt kommunikálják, hogy a plazma üzleti stratégia és az Amagasaki gyár felhasználása kapcsán különböző lehetőségeket mérlegelnek, de „még semmi nincs eldöntve”.

A Panasonic a TV gyártásban mindinkább az OLED technológiára koncentrál, és néhány jelentés szerint akár már idén megjelenhet 4K OLED TV-jével a piacon.

Kapcsolódó linkek:

Panasonic: 4K OLED TV még ebben az évben?
Panasonic: nem fejlesztik tovább a plazmapaneleket
Panasonic: napirenden a plazma TV gyártás leállítása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .