HaziMozi

Logitech: mégsem eladó a Harmony távirányító üzletág

1. Oldal

A Logitech korábbi szándékát megváltoztatva mégis megtartja távirányító üzletágát, s ebben szerepet játszik az új Logitech Harmony Ultimate és Smart Control termékek pozitív piaci fogadtatása is.
Önálló termékként lesz kapható a Logitech Harmony Ultimate Hub okostelefon alapú univerzális távirányító (lásd az alábbi képen), ami korábban a Harmony Ultimate és Smart Control csomagok részét képezte. A cég az új termékkel egyidejűleg jelentette be, hogy tervei szerint „mégis megtartja tulajdonjogát a Harmony távirányító termékcsalád felett”, mert „ez a részvényesek érdeke”.

Logitech_HarmonyUltimate_hub.jpg
Ez jelentős fordulat ahhoz képest, hogy ez év januárjában a cég elnök-vezérigazgatója Bracken P Darrell még azt mondta, hogy a Harmony modellek „már nem felelnek meg jelenlegi stratégiai irányunknak”. Ekkor már folyamatban volt az ez év végéig lebonyolítani tervezett kilépés a távirányító üzletből és más nem stratégiai termékek piacáról, mint például a video biztonsági eszközök, a hangsugárzó dokkolók és a játékkonzol perifériák.

Akkor a Logitech a lépést azzal indokolta, hogy csökkennek a Harmony távirányítók eladásai, 2012 utolsó negyedévében konkrétan 55%-kal kevesebb kelt el belőlük, mint egy évvel korábban. Annak ellenére, hogy az értékesítés a drágább prémium modellek felé mozdult el és 4%-kal nőtt is ezek eladása, a bevételek értékben 24%-kal estek. A cég nettó vesztesége a tavalyi év utolsó három hónapjában elérte a 195 millió dollárt (kb. 44,5 milliárd Ft).

A cég azonban áprilisban megjelent a Harmony Smart Control és Ultimate távirányítókkal, amelyek közül az utóbbi teljes rendszer-vezérlést tesz lehetővé egy külön érintőképernyős kézi távirányítóval illetve a hozzá mellékelt Harmony Hub egységgel. Ez utóbbi egy iOS vagy Android okostelefonon futó „Harmony App” távvezérlő alkalmazásról is kontrollálható.

A Logitech szerint a Harmony Ultimate áprilisi bevezetését követően lendületet vett a távvezérlő termékcsalád értékesítése, amely a fontosabb kiskereskedelmi üzletekben, köztük bizonyos Apple boltokban is kapható az Egyesült Államokban, és termék vevők általi fogadtatása fölülmúlta a cég várakozásait.

Augusztusban az Egyesült Államokban és Európában 25.000 Ft körüli áron már kapható Harmony Ultimate Hub lehetővé teszi egy akár nyolc eszközből álló teljes rendszer vezérlését az iOS vagy Android okostelefonon vagy táblagépen futó alkalmazással.


Az így felálló rendszerrel a felhasználó egyéni igényeinek megfelelően állíthatja be a vezérlési aktivitásokat, a kedvenc TV csatornák ikonjait maga választhatja ki, a médiabokszként is használható elterjedtebb játékkonzolok által elérhető online tartalomszolgáltatások (pl. a Netflix) is kezelhetőek. Ráadásul minden működhet egy zárt szekrényekben vagy a falon túl is, mert nincs szükség közvetlen rálátásra a távirányítóként funkcionáló mobilkészülék és a Harmony Hub illetve az azzal vezérelt készülékek között. Opcionálisan a Harmónia Touch távirányító is használható távkezelőként, mert annak rádiófrekvenciás jelekeit is képes a Harmony Hub infravörös és Bluetooth parancsokká alakítani a komponens készülékek széles körének vezérlésére.

Kapcsolódó linkek:

Logitech: Harmony Ultimate és Smart Control távirányítók
Logitech: eladó a Harmony távirányító divízió
Logitech Harmony Touch: új érintőképernyős távirányító
Logitech Harmony Link: okostelefonból univerzális távirányító
Exit mobile version