HaziMozi

Netflix: sok otthonmaradóból lett előfizető

A Netflix előfizetői tábora az elmúlt negyedévben rekordnak számító 15,77 millióval bővült, ami több mint kétszerese a koronavírus-járvány kitörése előtt vártnál.


Öt hónappal amerikai indulása után a Disney+ már több mint 50 millió előfizetővel büszkélkedhet, amit részben a koronavírus-járvány miatti mozibezárásoknak és az emberek bezárkózásának köszönhet. Ezen a Netflix is sokat nyert, különösen márciustól – áll a cég 2020 első negyedéves pénzügyi beszámolójában.

A Netflix a 2019 végi 167,1 millió után március végével tehát már 182,9 millió előfizetővel rendelkezett világszerte, ami a 2020 második negyedévi előrejelzés szerint további 7,5 millióval bővülhet. Ha ez megvalósul, akkor jóval meghaladja majd a 2019 második negyedévi 2,7 milliós előfizetői gyarapodást. Ugyanakkor a jelentés arra figyelmeztet, hogy „az otthoni bezárkózás időzítésének bizonytalansága miatt ez többnyire találgatás”, és arra is, hogy az év második felében a növekedés lassabb lehet.

A járvány tehát jelentős lendületet adott a Netflix növekedésének, amit az új Apple TV+ és a Disney+ streaming szolgáltatások elindulása sem fékezett jelentősen.

Világszerte szinte a teljes filmgyártás leállt, de a Netflix állítása szerint továbbra is képesek lesznek „új címek fantasztikus választékát biztosítani 2020. és 2021. során”.

Ezenkívül a streaming képminőség csökkentésére utalva a cég „együttműködik az internetszolgáltatókkal a kapacitás növelése érdekében, hogy a feltételek javulásával felszámolhassuk a korlátozásokat”.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Exit mobile version