HaziMozi

QLED: 2022-ben várhatóan esik a kvantumpontos, azaz QD-LCD TV-k eladása

Az Omdia piacelemző arra számít, hogy a „QLED” vagyis QD-LCD TV-k eladásai 2022-ben már csökkennek, miután a Samsung is elkezd átállni az OLED TV-kre.


A Business Korea friss riportja az Omdia piackutató 2021-es TV világpiacai adatait közli. Eszerint a piac tavalyi zsugorodása ellenére a Samsung Electronics és az LG Electronics szilárdan tartják első és második helyüket köszönhetően az erős prémium TV-eladásoknak. A két gyártó együttes bevételi részesedése fél százalékkal ugyan kevesebb, mint volt 2020-ban, de elérte a 48 százalékot. A 16. éve folyamatosan piacvezető Samsung ebből 29,5%-kal részesült, és az eladott kb. 42 millió TV a világon összesen lekelt valamivel több, mint 210 millió TV 19,8%-át tette ki. A második LG 18,5% bevételi részesedéssel – ez új cégrekord – és kb. 27 millió eladott készülékkel zárta a 2021-es évet, ami az összes tavaly eladott TV 12,8%-a. A harmadik Sony 9,5%, a negyedik TCL 8%, az ötödik Hisense 6,8% bevételi részarányt könyvelhetett el.

Az ugyancsak koreai Pulsenews álat közölt adatok szerint az elmúlt öt évben, vagyis 2017-es megjelenésük óta összesen 26 millió Samsung QLED TV talált vevőre (csak tavaly 9,43 millió). A 2.500 USD (kb. 790.000 Ft) feletti áru prémium TV-k piaci szegmensében a teljes bevétel 44,5%-át Samsung QLED TV-k adták.

Az LG viszont a tavaly összesen eladott 6,525 millió OLED TV 62 százalékával, vagyis több mint 4 millió ilyen készülékkel már megduplázta OLED TV-i eladását – csak a tavalyi utolsó negyedévben 1,413 milliót szállított piacra.

2021 vége óta viszont csökken az LCD TV-k iránti kereslet, és a tendencia a csúcskategóriás kvantumpontfilm technológiát alkalmazó, leginkább QLED, Neo QLED, ULED és QNED elnevezésű QD-LCD TV-k 2022-es eladásait is érinti.

A témával foglalkozó Business Korea cikk azt írja: „Az Omdia piackutató cég szerint a QD-LCD TV eladások várhatóan 3,1 százalékkal 17.674 milliárd dollárra (kb. 5.567 billió Ft) csökkennek 2022-ben, első alkalommal eredményezve az éves QD-LCD TV eladások csökkenését. A Samsung Electronics prémium Neo QLED TV-kbe QD-LCD panelek kerülnek.”

Eközben az Omdia szerint az OLED TV eladások várhatóan folyamatosan emelkednek, és 2022-ben már a teljes tévépiac 12,7%-át teszik majd ki. A magasabb árfekvésű TV-k piacán idén az OLED technológia tovább növeli, míg a QD-LCD elveszíti eddigi 40% körüli piacvezető részesedését. Az OLED technológia egyelőre csak a 177 centis (70 hüvelykes) és annál nagyobb TV-k szegmensébe nem tudott betörni.

Mindennek legfontosabb oka, hogy várhatóan az LG Display tovább bővíti az OLED TV panelek gyártását, amelyek aztán beépülnek például a Hisense, az LG, a Panasonic, a Philips, a Sony és hírek szerint a Samsung TV-ibe is. A cikkben idézett iparági bennfentes szerint: „A Samsung Electronics várhatóan 1,5 millió LG Display OLED panelt és a Samsung Display-től 500.000 QD Display panelt fog felhasználni. Az OLED TV-kre való átállás elkerülhetetlenné vált a tévéiparban.”

A Samsung Display által gyártott új típusú QD Display vagy QD-OLED TV-k a Samsung és a Sony kínálatában lesznek elérhetőek, bár még nem tudni mikor és mennyiért lesznek kaphatóak.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Exit mobile version