HaziMozi

Sony PS5 és PS4: megjelent az új szoftverfrissítés

A legújabb Sony PS5 szoftverfrissítés már tartalmazza az erre alkalmas TV-ken a játékmód automatikus be- és kikapcsolását (HDMI 2.1 ALLM), a változó képfrissítési gyakoriság (HDMI 2.1 VRR) támogatása viszont csak a következő hónapokban érkezik a PS5-re.


A Sony PS5 és PS4 rendszerszoftvereinek frissítései március 23-tól jelentek meg világszerte. Hideaki Nishino, a Sony interaktív szórakoztatási platformélményért felelős vezető alelnöke a blogbejegyzésben úgy fogalmaz: „A béta résztvevői támogatásának köszönhetően ma bevezetünk néhány, a rajongók által kért funkciót globális közösségünk számára, például a PS5 és PS4 konzolokon a nyílt és zárt partik létrehozásának vagy az azokhoz való csatlakozás lehetőségét. A PS5-ön a Game Base és a trófeakártyák felhasználói felületének javításait, valamint olyan hozzáférhetőségi funkciókat is hozunk, mint fejhallgatókhoz a monó hang .”

A PlayStation 5 rendszerfrissítés 22.01-05.00.00 verziójának újdonságairól részletes listát közöl például a PSU.

A nagyrészt a kozmetikai módosításokra, a szokásos „közösségi tevékenységekre” vonatkozó újdonságok és az egyelőre csak angolul értő előzetes „Hey PlayStation” hangutasítások mellet van azonban egy lényegesebb funkció, amit az újdonságok listája nem is tartalmaz.

Ez pedig a HDMI 2.1 automatikus alacsony késleltetési módot (ALLM) kapcsoló funkció, ami lehetővé teszi, hogy a konzol és a kompatibilis TV kommunikáljon, és az utóbbin automatikusan bekapcsoljon a játékmód egy játék megnyitásakor – így csökkentve a késleltetést és gyorsabb reagálásúvá tegye a játékmenetet – illetve kikapcsoljon a játékmód bármilyen más tartalom nézésekor.

A Sony korábban egy egyedi saját megoldást használt a PlayStation konzoloknál, amely képes volt automatikusan játékmódba kapcsolni a Sony TV-ket (és egyes LG TV-ket is), de ezt csak manuálisan lehetett átkapcsolni más képmódra például streaming alkalmazás vagy Blu-ray film nézéséhez. Az ALLM intelligensebb, mivel képes különbséget tenni a játék és más videoforrások között. A PS5 új rendszerszoftverével már működik az ALLM több tévén is, amit Vincent Teoh (HDTVTest) is megerősít.

A TV-ken az ALLM támogatása többféleképpen is megvalósítható. Az LG készülékeken például engedélyezni kell a menüben az „Instant Game Response” (azonnali játékválasz) funkciót. Ez lehetővé teszi, hogy az LG TV-k PS5 játékot észlelve más képmódokon belül (normál, mozi stb.) játékmódba kapcsoljanak, kikapcsolva a legtöbb képrendszert, beleértve a mozgássimítást is. A Sony TV-k viszont az ALLM funkcióval Játék képmódba kapcsolnak és abban is maradnak.

A Sony firmware-frissítéssel készítette fel a 2021-es és a 2020-as XH90-es TV-it az ALLM-re. Ezt a „Perfect for PlayStation 5” játékfunkciók részeként jelentették be, és a Sony Auto Genre Picture Mode funkcióként hivatkozik rá. A HDMI ALLM elnevezésre a gyártók szabadon találhatnak ki elnevezéseket.

A blogbejegyzésben Hideaki Nishino a várva várt HDMI 2.1 VRR funkció támogatását is belengeti: „Örömmel osztjuk meg azt is, hogy a változó képfrissítési gyakoriság (VRR) a tervek szerint a következő hónapokban jelenik meg a PS5-ön. A HDMI 2.1 kompatibilis TV-ken és PC-monitorokon a VRR dinamikusan szinkronizálja a képernyő frissítési gyakoriságát a PS5 konzol grafikus kimenetéhez. Ez azáltal javítja a PS5 játékok képi teljesítményét, hogy minimalizálja vagy kiküszöböli a vizuális mellékhatásokat, például a képkocka-ütemezési problémákat és a képernyőszakadozást. A játékmenet számos PS5 cím esetében simábbnak tűnik, mivel a jelenetek képe azonnal összeáll, a grafika élesebbnek tűnik, és csökken a bemeneti késés. A korábban megjelent PS5 játékok egy játékjavítással teljes mértékben optimalizálhatók a VRR-re, a jövőbeni játékok pedig már a megjelenéskor tartalmazhatják a VRR támogatást.”

A PlayStation 5 majdani VRR menüje.

A Sony magyarázta szerint a VRR olyan játékokra is alkalmazható, amelyek nem változó képsebességgel futnak, ez azonban képi mellékhatásokat okozhat. A blogbejegyzés szerint: „További lehetőségként a VRR alkalmazása választható az ezt nem támogató PS5 játékokhoz is. Ez a funkció egyes játékok esetében javíthatja a videó minőségét. Ha ez váratlan képi hatásokat eredményez, bármikor kikapcsolható ez az opciót. A VRR és ez a másodlagos opció is be- és kikapcsolható. Felhívjuk a figyelmet, hogy az eredmény a használt TV-től és a játszott játéktól függően változhat. Ahogy közeledünk a funkció megjelenéséhez, további részleteket fogunk megosztani, beleértve néhány olyan játékot is, amelyek egy játékjavítás révén lehetővé teszik a VRR támogatást.”

A funkció működéséhez természetesen a képmegjelenítőnek is támogatnia kell a HDMI 2.1 VRR-t, amit már megkaptak a Sony XH90 szériájú TV-k és nemrég a 2021-es TV-k is.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Exit mobile version