HaziMozi

Végleges megállapodás a Sharp és a Sony LCD közös vállalatáról

1. Oldal

A Sharp és a Sony hivatalosan is bejelentette a nagyméretű LCD panelek gyártására és értékesítésére létrejövő közös vállalatra vonatkozó megállapodásukat.
A Sharp és a Sony már tavaly februárban aláírták azt a közös LCD gyártásról szóló szándéknyilatkozatot, aminek folyományaként április 1-el megalakult a Sharp Display Products Corporation (SDP) elnevezésű cég. A Sharp július 1-el ez utóbbi, egyelőre 100%-ban a tulajdonában lévő cégbe vitte be új, jelenleg Sakai City városában épülő LCD panelgyártó üzemét. Az SDP már idén októberben megkezdi a termelést. A Sony 2011 áprilisáig több lépésben tőkeinjekcióval járul majd hozzá a befektetéshez, aminek eredményeként végül a Sharp 66%-ban, a Sony pedig 34%-ban részesedik majd a cégben. Ennek első lépéseként 2009. december 29-én a Sony 10 milliárd jent (kb. 19,5 milliárd Ft) invesztál az SDP-be, új részvények kibocsátása révén, s így a cég a Sharp és a Sony vegyesvállalatává alakul (az utóbbi részesedése ezzel 7,04% lesz). A megállapodásban rögzített feltételeknek megfelelően nyújtja majd a Sony a további tőkeinjekciókat. Az SDP elnöke Hiroshi Sajiis lesz.

Az SDP maximálisan igyekszik majd kihasználni azt az iparági szinten mutatkozó minőségi, költség és teljesítmény előnyt, hogy a nagyméretű LCD panelek és modulok gyártásánál a világon elsőként 10. generációs üveg hordozót használnak majd.

A Sharp és a Sony további tárgyalásokat folytat LCD modulokhoz való alkatrészek közös fejlesztéséről, hogy megerősítsék kölcsönös együttműködési kapcsolatukat.

Kapcsolódó linkek:

Sharp: 10%-kal növekvő LCD panelgyártási kapacitás
Sharp: már októberben termel a 10. generációs LCD panelgyár
Megalapította új LCD közös vállalatát a Sharp és a Sony
Elhalasztja LCD közös vállalati tervét a Sharp és a Sony
A Sony beszáll a Sharp 10. generációs LCD panelgyártó üzemébe
Exit mobile version