HaziMozi

Drágul a szórakoztatóelektronika 2009 első negyedévében

1. Oldal

Főleg a forint árfolyamának gyengülése és a japán jen jelentős erősödése miatt drágulnak majd az LCD és plazma TV-k is az újév elején, de a trend remélhetőleg csak átmeneti lesz, mert a verseny és az enyhén bővülő piac újra leszorítja az árakat.
Aremelekedes.jpgA szórakoztatóelektronikai márkák hazai képviselői, forgalmazói nem titkolják, hogy 2009 első negyedévében kénytelenek lesznek az általuk kínált termékek árait emelni. Ennek oka főleg a pénzügyi és gazdasági válság közepette jelentősen megváltozott devizaárfolyamok.

A forgalmazók többnyire egy negyedévre tudják garantált árfolyamon megvásárolni azt a devizát, amin aztán a nálunk kapható termékeket beszerzik. A forint az elmúlt év utolsó negyedévében sokat gyengült a többi fontos devizához képest. Amíg 2008. október elején 1 euró kb. 242 Ft-ba, 1 USD kb. 172 Ft-ba került, addig most az EUR/HUF 265 Ft, az USD/HUF 189 Ft körüli árfolyamon kapható. Vagyis a hazai fizetőeszköz kb. 9 százalékot veszített értékéből az említett devizákhoz képest.

A japán jen árfolyamának változása azonban már nemcsak a hazai árak szempontjából meghatározó, mivel a jórészt Délkelet-Ázsiából származó szórakoztatóelektronikai termékek illetve azok alkatrészei kereskedelmi elszámolásának ez a deviza az alapja. Nos, a jen árfolyama drámaian erősödött az elmúlt negyedévben. Októberben még 149 jent ért 1 euró, míg most kb. 128 jent adnak a börzéken az európai fizetőeszköz egységéért. Vagyis az eltelt három hónapban az euróhoz és a dollárhoz képest több mint 16%-ot drágult a jen, s vele együtt az összes ebben a devizában elszámolt termék.

Ennek következményeként például az LCD és plazma TV-k európai piacán korábban tapasztalható 30% körüli éves árcsökkenés is megtorpanhat, sőt esetleg átmenetileg áremelkedés következhet be az év elején.

A hazai forgalmazók szinte mindegyike átlagosan 10-15% körül emeli a szórakoztatóelektronikai termékek árát. Ez azt jelenti, hogy lesznek készülékek, melyek ára jelentősen emelkedik, másoké akár csökkenhet is. Bár egyelőre a Sony hazai forgalmazója nem erősítette meg, de elképzelhető, hogy a márka termékei nagyobb mértékben is drágulhatnak, a cég ugyanis globális áremelésre készül pénzügyi helyzete megszilárdítása érdekében. Üdítő kivételként a Pioneer hazai képviselője a BaSys Magyarországi Kft. egyelőre nem tervez áremelést.

A 2009-es év első negyedévét érintő drágulás azonban feltehetően csak átmeneti lesz. Bár a válság következtében a korábban vártnál lassabban növekszik majd az iparág, de növekszik, s ez azt jelenti, hogy a termelési kapacitások bővülésével, az előállítási költségek csökkenésével valamint a gyártók versenyének következtében az árak globálisan minden bizonnyal csökkennek majd.

Kapcsolódó linkek:

Az LCD TV bevételek jelentős visszaesése várható 2009-ben
Panelgyártó kapacitásokat állít le az LG és a Sharp
Sony: gyárbezárások elbocsátások
2008 harmadik negyedévében még növekedett a TV világpiac
Termeléscsökkentés és átszervezés a gazdasági válság hatására
A vártnál erősebben nőtt a plazmapanel kiszállítás
DisplaySearch: az LCD és plazma TV-k ára az interneten is csökken
A plazmapanelek eladása növekszik nem úgy az LCD-ké, de miért?
Exit mobile version