HaziMozi

OLED: ipari kémkedés áldozata a Samsung

1. Oldal

Egy koreai újság szerint a helyi rendőrség ipari kémkedés ügyében nyomoz, melyben Samsung OLED technológiát adtak el egy „rivális helyi cégnek”, és 11 gyanúsítottat már le is tartóztattak.
Öldöklő csatára van kilátás a jövő TV piacáért és az ebben kulcsszerepet játszó OLED technológiáért. Ezt bizonyítja a koreai Yonhap News riportja, ami arról számol be, hogy 11 ember került letartóztatásba, akiket azzal gyanúsítanak, hogy korábbi vagy jelenlegi munkahelyi pozíciójukat kihasználva a Samsung titkos OLED technológiáját eladták egy „rivális helyi cégnek”.

Samsung_Super_OLED_TV-k.jpg
A gyanúsítottak a Samsung Mobile Display (SMD) korábbi vagy jelenlegi kutatói illetve a „rivális cég” alkalmazottai. Egyikőjük az SMD OLED fejlesztésekben résztvevő kutatója, aki most a rivális cégnek dolgozik, és állítólag 190 millió koreai wont (kb. 38 millió Ft.) kapott egy a nagyobb televíziós aktívmátrix OLED (AMOLED) képernyők előállításánál alkalmazott technológia titkos adataiért. Az illetőt ráadásul azzal is gyanúsítják, hogy az adatokat egy kínai képernyőgyártónak is eladta.

A média spekulációja szerint az ügyben érintett „rivális helyi cég” az LG lehet, bár az LG OLED TV technológiája eltér a Samsung Super OLED TV technológiájától.

Az eset azt mutatja, hogy nagy a tét. Az OLED képernyőpanelekre való áttérés megváltoztathatja az iparág jelenlegi erőviszonyait, és a gyártók versengenek a technológiáért.

A koreai rendőrség folytatja az ügy nyomozását, de a Samsung nem kommentálta azt.

Kapcsolódó linkek:

LG: májusban indul a 140 centis OLED TV forgalmazása
Samsung: ott a 140 centis Super OLED TV a CES-en
Az LG 140 centis OLED TV-je is ott lesz a CES 2012-őn
LG 140 centis OLED TV panel a CES 2012 kiállításon
Samsung és LG 140 centis OLED TV-k a CES 2012-őn?
Már jövőre piacon az LG 140 centis (55 inch) OLED TV-je
LG Display OLED TV panelek 2013-tól, de milyenek?
Hogyan működik az OLED?
Exit mobile version