HaziMozi

Samsung: a CES 2015 kiállításon ott lesz a Tizen Smart TV

1. Oldal

A Samsung képernyő divíziójának vezetője Kim Hyun-suk megerősítette, hogy jövő hónapban a Las Vegas-i CES 2015-ön bemutatják az új Tizen operációs rendszeren alapuló Smart TV platformot, de más meglepetés nem lesz.

A jövő havi CES 2015 kiállításon a várakozásoknak megfelelően láthatóak lesznek a Samsung új Smart TV-i, amelyek már az okosórák, okostelefonok, táblagépek és TV-k számára kifejlesztett Tizen operációs rendszerre alapulnak. A Tizen alapú Samsung Smart TV prototípust még júniusban mutatták be.

Samsung_Tizen_Smart_TV_platform_prortipus.jpg
A CNET beszámolója idézi Kim Hyun-suk nyilatkozatát: „Többször mondtuk, hogy az emberek találkozhatnak majd a Tizen TV-vel (ami kereskedelmi forgalomba kerül) a jövő évben. Mindenki láthatja majd.”

A nyilatkozat arra utal, hogy a Samsung 2015-ben lép piacra az első Tizen Smart TV-vel, de az még nem nyert megerősítést, hogy a márka összes okos TV-jébe be is kerül az új platform. A Samsung kiélezett versenyben áll a többi TV gyártóval, melyek úgy döntöttek, hogy a jövő évtől kezdődően a Google Android TV platformot támogatják. 2014-ben az LG TV-kben pedig már meg is jelent az új webOS platform.

Kim azt is világossá tette, hogy még nem eldöntött a Tizen TV lesz-e a Samsung standjának fő attrakciója, bár azt is kijelentette, hogy „nem lesz meglepetés a CES-en”. Az hogy a Samsung jövőre sem lesz még képes OLED TV-t forgalomba hozni valóban nem meglepő, de sokan azt várják, hogy a cég kvantumpötty TV-tis bemutatnak a CES-en.

Kapcsolódó linkek:

Samsung: jövőre sem lesz még OLED TV
A Samsung és az LG is kvantumpötty TV gyártására készül
LG: ütemterv szerint 2017-re kész a feltekerhető OLED TV
Samsung: még több online 4K tartalom az UHD TV-ken
Samsung: Tizen alapú lesz az új Smart TV platform
Exit mobile version