HaziMozi

LG, Samsung OLED TV együttműködés kormányzati nyomásra?

1. Oldal

Sajtóhírek szerint a dél-koreai kormány bátorítására folytattak tárgyalásokat az LG és a Samsung a két cég közötti szabadalmi jogviták lezárása és az OLED TV technológia esetleges együttműködésben történő fejlesztése érdekében.

A koreai Yonhap hírügynökség által közzétettek szerint a kormányzati közbelépést a cégek érdekén túlmutató nemzeti érdek indokolhatja.

Az elmúlt években az LG és a Samsung között az OLED technológiák és szabadalmak birtoklása és használata kapcsán is elkeseredett vita bontakozott ki. Ennek részeként már vizsgálat zajlott a Samsung OLED technológiáját érintő ipari kémkedés kapcsán, a két cég kölcsönösen beperelte egymást OLED technológiáik ellopásával illetve szabadalomsértéssel vádolva a másikat, sőt a legutóbbi IFA 21012 kiállításon ismeretlenek el is loptak két Samsung OLED TV-t.

Úgy tűnt, hogy a világ két legnagyobb TV gyártó óriása a torzsalkodás ellenére utcahosszal vezet az OLED technológiák terén, bár első nagyméretű TV-iket nem tudták terveiknek megfelelően már tavaly piaci forgalomba hozni, és megoldani az alacsony kihozatal miatt drága OLED TV panelgyártást. Az LG ugyan megkezdte OLED TV-je szállítását, de a Samsung modelljének forgalmazásáról még mindig nem tudni semmit.

A pillanatnyi előny azonban hamar elfogyhat, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint azok a 142 centis (56 inch) 4K OLED képernyő prototípusok, amelyeket a Panasonic és a Sony mutattak be a januári CES 2013 kiállításon. Nemcsak arról van azonban szó, hogy rövidesen az OLED paneleket partnerként fejlesztő japánok is képesek lesznek a sokak által várt új technológiájú TV-k előállítására, de a tavaly a világ AMOLED paneltermelésének 95%-át adó Samsung akár el is veszítheti piacvezető pozícióját. A Panasonic és a Sony ugyanis saját OLED panelt fejlesztenek, és ehhez olyan technológiákat alkalmaznak, mint a tintasugaras nyomtatás és a csúcskibocsátású (super top emission) panelstruktúra, ráadásul ebben partnerük a tajvani AU Optronics is, ami a Japánon kívüli olcsóbb tömeggyártás lehetőségét is megteremtheti.

Az LG és a Samsung tehát nem sokáig tekinthetik magukat az OLED képernyők egyedüli gyártóinak, és jó okuk van arra, hogy átgondolják eddigi stratégiájukat. A koreai kormány mindenesetre már felismerte ezt, és az ország ezen a téren még meglévő vezető szerepének megőrzése érdekében remélik, hogy a két cég az egymás elleni háborúskodás helyett az erőforrásokat koncentráló együttműködésre lép.

LG és Samsung vezetők megállapodása
LG és Samsung vezetők megállapodása


Arról már megállapodtak az ellenlábasok, hogy szabadalmi vitájukat tárgyalásos úton rendezik. Az együttműködés azonban mindkét cég gyártási problémáit is megoldhatná. Ha a Samsung a nagyméretű TV panelek jobb kihozatalú gyártása érdekében átállna a fehér OLED (WOLED) pixeles paneltechnológiájára, akkor az ezt alkalmazó LG Display tapasztalatai hasznosak lehetnének. A Samsung viszonzásul segíthetne az LG Display-nek, ami megfelelő vákuumgőzöléses technológia és know-how hiányában nem tud előrébb lépni a mobil OLED kijelzők gyártásában.

Kapcsolódó linkek:

LG: OLED TV ívre hajlítva a CES 2013-on
Panasonic: 142 centis 4K OLED panel nyomtatással előállítva
Az LG OLED TV-jét februárban már szállítják Koreában
Samsung: hajlított OLED TV a CES 2013-on
Sony: a világ első és legnagyobb 4K OLED TV-je a CES-en
Késnek az LG és a Samsung OLED TV-k
OLED TV panelt gyártani 8-10-szer drágább az LCD-nél
Sony, Panasonic OLED partnerség: cél a 2013-as tömeggyártás
OLED: ipari kémkedés áldozata a Samsung

Exit mobile version